Vastag Csaba és Keresztes Ildikó is énekel Ferenc pápának: megérkezett a Magyar Fohász 2023


„A magyarságunkat semmi nem foglalja össze jobban, mint ez a dal” – mondta Vastag Csaba a Magyar Fohász 2023 című alkotásról, amely Ferenc pápa áprilisi látogatása tiszteletére készült.
Keresztes Ildikó és Varga Miklós mellett ugyanis ő énekli ezt a különleges szerzeményt.
– A pápa látogatása egy igazi örömünnep, és nagyon örülök, hogy ezt az örömünket így tudjuk kifejezni – árulta el Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a dalt bemutató sajtótájékoztatón, ahol az is kiderült, hogy a három énekest különleges kapocs is összeköti.
– Örülök, hogy itt vagyok és részt vehetek ebben. Külön kedves érdekesség, hogy Varga Miki ott bábáskodott az én pályám elején, aztán pedig én bábáskodtam Vastag Csaba pályája elején – nevetett Keresztes Ildikó, a Máté Péter-díjas énekesnő.
A Fonogram-díjas Vastag pedig elárulta, számára miért is fontos ez a felkérés.
- Megtiszteltetésnek érzem, hogy részt vehetek ebben. Ez egy felajánlás, ajándék a szentatyának, így tisztelgünk előtte. Én is keresztény családból származom, a neveltetésemből adódóan fontos számomra a vallás, és a pályám egyik fontos pillanata ez a dal – árulta el Csaba a Magyar fohász 2023 című alkotásról.
További bulváhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.