Vajna Tímea nem adja fel: négy vetélés után is harcol a kisbabáért


Szinte felfoghatatlan dráma: bevallása szerint két év alatt négy babát veszített el Vajna Tímea. A néhai filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna 41 éves özvegye évek óta küzd azért, hogy édesanya lehessen, amelynek érdekében mindent megpróbál: az elmúlt esztendőkben számos hormon- és egyéb kezelésen esett át, ami miatt tizenhárom kilót hízott. Erről egy 24 óráig elérhető Instagram-videóban beszélt, amit néhány óra múlva eltávolított a közösségi oldaláról.
Tímea pénzt és időt nem kímélve küzd, a hagyományos orvoslás mellett a holisztikus módszereket is kipróbálja: becslések szerint több millió forintot költött. Endometriózisa miatt többször műtötték, de próbálkozott talpkezeléssel és kísérleti fázisban lévő, tüszőstimuláló hormon használatával is.
Az egyik tragikus eset épp egy éve történt, amikor a hét és fél hetes magzatát veszítette el úgy, hogy már elkezdte a testén érezni a várandósság jeleit: a pocakja szépen kerekedett, ő pedig babaruhákat nézegetve készült élete legboldogabb időszakára.
„A vetélés iszonyatos fájdalmakkal és görcsökkel járt, nem beszélve a lelki fájdalomról” – írta idén februárban az Instagramon.
Mindeközben a szerelmi élete sem úgy alakult, ahogy tervezte: a vőlegényével, Zoltánnal se veled, se nélküled kapcsolatban él évek óta, és bár sokáig úgy tűnt, rendeződött a magánélete, idén májusban spermabankban járt, ami arra enged következtetni, hogy újra egyedül küzd a nehézségekkel.
A lombikprogram egy kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatban is rendkívül megterhelő, főleg, ha a beültetések sorra sikertelenek. A Blikk által megkérdezett pszichológus szerint a testi problémák mellett a lelki kiegyensúlyozatlanság is nehezítheti a teherbeesést.
– Az első vetélés után minden nő poszttraumás stressz szindrómán esik át, a veszteséget – érthető módon – képtelenek maguktól feldolgozni. Tizenkét évig dolgoztam mesterséges megtermékenyítésen átesett hölgyek pszichés támogatójaként, így tudom, hogy hiába megy neki valaki a második, harmadik lombiknak, ha az első traumát nem dolgozta fel, az akadályozza az újabb lombikot is – mondta a Blikknek Roboz Zsóka, aki szerint van megoldás. – A léleknek is szüksége van támogatásra, amikor nagy események előtt áll. Több olyan páciensem is volt, akiknek éveken keresztül nem jött össze a baba, de a terápia után akár természetes úton is teherbe tudtak esni, ma pedig már boldog édesanyák.
Hogy milyen embert próbáló a lombikprogram, azt Pataki Zita által tudhatta meg a nagyközönség: ő és a férje éveken át összesen kilencszer próbálkoztak sikertelenül, majd úgy döntöttek, gyermek nélkül élik tovább életüket. Az időjárás-jelentő úgy véli, oka van annak, hogy nem lehetett anya.
„Mi van, ha én halok meg a műtőasztalon? Mi van, ha nagyon beteg? Nekem az sokkal nagyobb tragédia lett volna. Nagyon nehéz volt elengednem az anyai és a fajfenntartási ösztönt” – mondta tavaly januárban Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsorában Zita.
A lapunk által megkeresett dr. Kóczán István belgyógyász-kardiológus azt is elmondta, hogy a nők testére milyen hatással van az éveken át tartó kezelés.
– Minden hormonális beavatkozás kockázattal jár, hiszen a normál működési rendszert, a harmóniát, a mellékvesekéreg-hormonokat megbonthatja egy mesterséges behatás. Könnyen lehet, hogy a hölgyek ciklusa ilyenkor nem áll helyre, egyéni érzékenységtől függ, ezért is kizárólag szakorvosi felügyelet mellett szabad elvégezni ezeket a beavatkozásokat, kezeléseket. Az endometriózis és egyéb nőgyógyászati betegségek a fiatal hölgyeknél is nehezítik a teherbeesést, negyvenéves kor felett pedig ez sokszorozódhat, ám szerencsés esetekben még így is kihordható egy egészséges magzat – mondta a szakember.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.