Vádat emeltek a fiatal ellen, aki ittasan súlyos balesetet okozott, majd meglépett a helyszínről

Súlyos közlekedési baleset történt 2022. szeptember 2-án a 19-es jelzésű országúton: egy fiatal sofőr nekihajtott egy másik személyautónak, melyben ennek következtében többen is megsérültek, a balesetet okozó autóvezető azonban segítségnyújtás helyett eltűnt a helyszínről, a rendőrök pedig csak valamivel később, otthonában bukkantak rá.
A Szatmár.ro információi szerint a rendőrséget a nevezett napon, hajnali 6 után nem sokkal tárcsázták, mondván, közlekedési baleset történt, és többen megsérültek. A nyomozás során megállapították, hogy egy fiatal férfi angol rendszámú autójával hátulról nekiütközött az előtte szabályosan haladó Opelnek, majd a hatóságok értesítése nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök végül az otthonában találták meg a 23 éves férfit, s mint kiderült, volt oka pánikolni: leheletében még ekkor is 0,60 mg/l-es értéket mutatott ki a szonda.
Az Opelben a 69 éves sofőr mellett egy 63 éves férfi, illetve egy 63 és egy 64 éves nő utazott. Sajnos mindannyian megsérültek, mi több, hárman közülük másfél-két hónapnyi orvosi ellátásra szorultak a teljes gyógyulásig. Ennek megfelelően a ráksai férfivel szemben gondatlanságból elkövetett testi sértés, baleset helyszínének elhagyása, illetve ittas vezetés miatt emeltek vádat.
Az ügyet az avasfelsőfalui bíróság tárgyalja.
Főoldali képünk illusztráció.