Út, ami összeköt – két keréken a Via Transilvanicán

Szatmár.ro

Augusztus. 29. 2023. Kedd 13:00

Út, ami összeköt – két keréken a Via Transilvanicán

Az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmári szervezetének tagja, Frigy Levente 17 nap alatt tette meg kerékpárral a Via Transilvanica 1400 km-es túraútvonalát, az alábbiakban az ő beszámolóját olvashatják.

A Via Transilvanica egy 1400 kilométeres turistaútvonal, Putnától egészen Drobeta Turnu Severinig. Átlósan szeli keresztül az országot, Bukovinából a hegyeken át vezet Székelyföldre, ahonnan a Szászok földjén, Segesvárt és Medgyest érintve jut el Sarmisegethuzaba. A dák emlékhelyről a Bánság hegyein keresztül kanyarog a nyomvonal egészen a Dunáig. Alapvetően egy gyalogos útról van szó, de lehet kerékpárral teljesíteni, sőt, volt aki lóháton vágott neki.

Én július 29-én indultam Szatmárról, majd autóval, vonattal és kerékpárral mentem Putnáig. A terv az volt, hogy 26 nap alatt, egyedül, kerékpárral, külső segítség, kísérő nélkül letekerek Drobetáig.

Egy 30 literes hátizsák és egy 5 literes kis táska a biciklin – ennyi volt a csomag. Két dolog miatt aggódtam: a biciklivel olyan technikai problémák lesznek, amit nem tudok megoldani, illetve a több nap során összegyűlt fáradság miatt nem tudok tovább menni. A szállás és az étkezés miatt nem aggódtam, mivel az útvonal minden nap áthaladt településeken, ahol volt szállás és étkezési lehetőség is.

Július 30-án reggel indultam útnak, egy kiadós reggeli után. Az első pár kilométer laza tekerés, egy széles erdei úton, enyhe emelkedővel, aztán egy jelzés balra levisz az útról, neki egy meredek domboldalnak, kezdődik a “push bike”. Ez meg csak az ízelítő volt, hogy mi vár rám Bukovina dombjain. Az első 3 nap, amíg elértem Beszterce megyébe, tele volt meredek, hosszú emelkedőkkel, amit meredek ereszkedők követtek, úgyhogy az erdő lakói kaptak egy kis ízelítőt a változatos magyar nyelvből. Aztán Beszterce–Maros–Hargita megyékben már többet voltam biciklin, mint mellette, de a nagy hőség és a kevés árnyék nem könnyítette meg a haladást.

Szováta előtt, Vérmezőnél láttam az első medve nyomokat, ezért hangos kiáltásokkal próbáltam a medvék tudtára adni jelenlétemet. A zajongásban segített az is, hogy elkoptak a fékpofák, ezért fékezésnél fémes nyekergés hallatszott. Valahogy elértem Szovátára, ahol sikerült megoldani a fék problémát, és haladtam tovább Parajd irányába.

Segesváron találkoztam a véletlen folytán Paca Sergiuval, aki először teljesítette a Via Transilvanicat kerékpárral, akitől egy nagyon hasznos tanácsot kaptam: ha Segesvár–Medgyes– Gyulafehervár környékén esik az eső, akkor legalább két napig ne indulj útra biciklivel, mert a talaj nagyon ragadós sár tengerré változik, Gyulafehérvár után, lehet csapatni esőben is. És milyen igaza volt! A 11. nap már elhagytam Gyulafehérvárt és Felsőpián településen aludtam meg. Este csepergett az eső, reggel felhős volt az ég, a házigazda marasztalt, de én reggeli után csak felültem a bicajra és hajrá előre.

Nem volt baj, már a meredek emelkedők se húztak fel (bár jól nem estek), de haladtam szépen, aztán dél körül kezdet esni az eső. Esett és esett egész 7 óráig amíg elértem a szállásra, de a sár nem ragadt a kerekre, lehetett menni. Ahogy telt az idő, már azt sem tudtam milyen nap van, nem volt fontos. Reggel ébredés napközben 10-12 óra bicajozás, este vacsora, mosás, bicikli takarítás, lánc olajozás, alvás. Láttam, hogy az eredeti tervhez kepést sokkal jobban haladok, új célt tűztem ki: 20 nap alatt leérni a Dunához.

Egy plusz motiváció volt, hogy előttem haladt két nappal egy Váradi fiatalember, ugyancsak kerékpárral, és legalább a lépést akartam tartani vele. Utolsó két nap a Domogled-Cserna nemzeti parkon vitt az út, 160 km és 4400m pozitív szintemelkedés. Szépen elosztottam kettőbe a távot, de aztán jött az újratervezés. 66 km és 2100m mászás után éreztem, a következő kb. 20 km szakasz túl sok lenne, ezért gyors szállás keresés után a Csernát patak mellett éjszakáztam. Utolsó napra maradt 100km és 2300m mászás.

Reggel eltökélten indultam útra, tudtam, hogy egy hosszú elnyújtott emelkedővel kezdek. Jól haladtam, bár a szálláson nem volt reggeli, de csomagoltak az útra két szendvicset, ami igen jól jött. Délután felértem egy dombtetőre, ahonnan már lehetett látni a Dunát, itt már elhittem, hogy befejezem.

A dombtetőről már laza ereszkedés, néhol kavicsos, másutt aszfaltos út vezetett Drobeta Turnu Severinig.

Végül 17 nap alatt sikerült befejezni a túrát. Nem egy zarándokútnak szántam, vagy ahogy mostanában divatos mondani, hogy megtaláljam önmagam, inkább a határok feszegetése volt a cél. Számomra meglepő módon, végig motivált voltam, nem voltak nagy mélypontok, néha húztam egy kicsit az orromat, mikor reggel a vizes cipőt húztam a lábamra, de abbahagyni nem akartam.

Rengeteg szép taját láttam, mindenhol kedves és segítőkész emberekkel találkoztam, csak ajánlani tudom mindenkinek a Via Transilvanicát.

Jöjjenek a száraz számok: