Újra tud beszélni a V' Moto-Rock legendája

Az Angyallány vigyáz rá. Szó szerint és képletesen is. Mert Lerch István a körülményekhez képest egyre jobban van. Az ember óvatosan írja le ezeket a szavakat egy olyan művészről, aki két agyvérzésen, két életmentő és egy korrekciós koponyaműtéten esett át. De az élni akarás olykor csodákra képes. A V’ Moto-Rock egykori legendás billentyűse és dalszerzője egyre jobban és többet kommunikál. Keresi és megtalálja a valahol elveszített szavakat és mondatokat. Már tud szívből nevetni – és egyre többször sírni is. Az Angyallány – Enikő a felesége – együtt nevet és sír imádott párjával.

Lerch István szeptember 16-án 70 esztendős lesz. Szép, kerek évforduló egy csodálatos, de tragikus életút fontos állomása. Most jöhetne az a mondat, hogy hetedhét országra szóló buli lesz, hetven szál gyertyával díszített tortával, piros és kék lufikkal, ám aligha erről szól majd az a nap. Sokkal inkább a meghittségről, a szerelemről, a szeretetről, az összetartozásról jóban, rosszban. S persze a barátságról. De szeptember még odébb van, most, az izzasztó szaharai hangulatban is melegséggel tölti el az embert mindaz, amit Enikő, ez a csinos, temperamentumos asszony mesél a férjéről.

– Az igazi barátai rendszeresen keresik Istvánt – mondta a legendás zenész felesége. – Itt volt Hrutka Róbert, Solti János, és persze Charlie is, aki szinte olyan nekünk, mint egy családtag. Ők is megdöbbentek azon, ahogy István kommunikált velük. Ha kellett kézzel-lábbal mutogatva a szavakat, a mondatokat keresve. Felemelő érzés nekem látni és megélni az ő harcát. Hihetetlen élni akarás dolgozik benne, és talán ennek is köszönhető, hogy, ha lassan is, jön vissza az egykori énje. Megtalál olyan kifejezéseket, amelyeket évek óta nem ejtett ki a száján. Ugyanakkor hihetetlenül leleményes, ha valamit el akar mondani nekünk. Így aztán rengeteget nevetünk. És István nevet velünk, majd a következő pillanatban elcsendesedik, elérzékenyül, és sír. Olyankor rá nézek, megsimogatom, és ő jelzi a szemével, a szívével, a lelkével, hogy lám, ilyen kiszolgáltatott vagyok, és nekünk nem így kellene élnünk. Ahogy jönnek vissza a szavak és a mondatok, úgy tudatosul benne az állapota is.

A cikk folytatásáért keresd fel a blikk.hu oldalát.