Újra együtt ünnepelünk – ha május, akkor Családi Hétvége Szatmárnémetiben!


Koncertek, kézműves programok, felvonulás és sok-sok meglepetés, színes program várja a családokat május 23–25. között.
A Családi Hétvége idén is színes, családbarát programokkal ünnepli a gyermekeket és az együttlét örömét. A rendezvény tizennyolcadik kiadása ezúttal is három napon át kínál élménydús kikapcsolódást minden korosztály számára a Kossuth-kertben.
A rendezvény nyitóeseménye a hagyományos „Jeles Piros Pünkösd Napja” néptáncgála a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Forrásközpont szervezésében, amely vidékünk népi sokszínűségének jegyében kínál néptánccal és népdalokkal tűzdelt folklórélményt a közönségnek.
Látványos és ünnepi hangulatot varázsol idén is a rendezvénysorozat egyik kiemelkedő és elmaradhatatlan eseménye, a gyermeknapi felvonulás, amely a Szatmárnémeti Északi Színház elől indul, és a Kossuth-kertig vonul végig.
A XVIII. Családi Hétvége mindhárom napján idén is fókuszba kerülnek a helyi termelők és kézművesek. A Borókagyökér Egyesület szervezésében Kézműves vásár, míg a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület szervezésében Szatmári Termékek Vására várja az érdeklődőket.
Gyerekprogramok minden mennyiségben
A gyerkőcöket bábelőadások és a közkedvelt Hétpróba – ügyességi játékok is várják. A Borókagyökér Egyesület szervezésében pedig kézműves bemutatók és foglalkozások lesznek, ahol különböző népi mesterségekbe kóstolhatnak bele a kíváncsiskodók.
A szervezők idén is díjazzák az elemi iskolás tantárgyversenyeken kiválóan teljesítő diákokat, ezzel is elismerve a fiatalok szorgalmát és kitartását.
Fellépők
Természetesen az esti koncertek sem maradhatnak ki a programból. Garantáltan jó lesz az esti hangulat is, hiszen olyan előadók és zenekarok fognak a Kossuth-kertben koncertezni, mint a Harmonies, Delhusa Gjon, a Mel Amour, valamint az Ocho Macho.
Újdonságok
Az idei rendezvény két új, különleges programmal is bővül. A „Mese, mese, meskete!” című családi élőzenés kvízműsor Kovács Zsolt kvízmester és Fehér Róbert közreműködésével várja a játékos kedvű családokat. Emellett a sportbarátok sem maradnak program nélkül: félmaratont szerveznek azok számára, akik mozgással ünnepelnének.
A szervezők még sok színes meglepetéssel készülnek, a részletes program pedig hamarosan elérhető lesz.
A rendezvény szervezője az Identitas Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, a társszervezői pedig a Barátság Nyugdíjas Klub, Borókagyökér Egyesület, a Szatmár Megyei RMDSZ Nőszervezete, Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület, Szatmári Termék.
Főtámogató: Mamut Invest
Támogatók: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, G.M. Zamfirescu Kulturális Központ, Communitas Alapítvány, Nemzeti Együttműködési Alap, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.