Újabb ügynöki jelentések, durva vádak: piti módon állt bosszút Vikidál Gyula


Kicsinyes bosszúra is használta a jelentéseit a Dalos néven ismert III/III-as ügynök? Legalábbis erre utalnak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Facebook-oldalára felkerült azon iratok, amelyek szerint a titkos megbízottkjént (tmb.) tevékenykedő beszervezett jelentett olyan újságírókról is, akik akkori zenekarait, például a Kuglit vagy a Dinamitot kritizálták.
„A tmb. továbbá elmondta, hogy az Ifjúsági Magazin 11. számában Czippán György főszerkesztő-helyettes 'Fekete év a rockzenében' címmel cikket írt. A cikk nagy felháborodást váltott ki az élvonalbeli zenekarok és előadóművészek között” – szól a jelentés, amelyben Dalos azt kifogásolta, hogy az újságíró a legnépszerűbb magyar zenekarokat langyosnak nevezi, míg az újhullámos rockzenekarokat élteti.
Ez azért is pikáns, mert közel két évtizede Vikidál Gyula bevallotta, ő volt Dalos ügynök, márpedig jó ideig ő is tagja, sőt, sztárja volt az újhullámos P. Mobilnak, míg kiválva alapítótagja nem lett a rendszer által támogatott Dinamit nevű bandának. Dalos jelentéseiben a dokumentumok szerint az is szerepelt, hogy az akkori Ifjúsági Magazin több újságírója ellen is feljelentést tesznek.
Köztük volt Riskó Géza, aki szerint Vikidál akkori kiválása és a Dinamit létrejötte az államhatalom egyik lépése volt annak érdekében, hogy a kritikus rockzenét elhallgattassák. Ám a zenei magazin nem hagyta magát, és rendszeresen írt az újhullám képviselőiről vagy szidta a hatalom által támogatott bandákat... kivívva Dalos panaszait.
– Persze, hogy írtam rosszakat a Dinamitról, hiszen gyűlöltem, amit Vikidál tett – árulta el lapunknak Riskó. – Emlékszem, amikor 1980 elején elmeséltem Schuster Lórántnak, hogy Vikidál Gyula kilép a P. Mobilból és állambiztonsági háttérrel megalapítja a Dinamitot, hogy Erdős Péter és Bors Jenő támogatásával szétbomlassza a kritikus hangú zenekart, Lóri nevetett, nem hitt nekem.
Az újságírónak azonban igaza lett, a P. Mobil nem sokkal később már az utolsó fellépésére készült.
– Lóri egy téglafalat húzott fel a színpad elejére, a kezdés előtt ott álltak Vikidállal. Gyula odafordult hozzá, és csak annyit mondott: bocsáss meg! Schuster rá sem nézett, hanem „támadást” ordítva nekirohant a téglafalnak – mesélte Riskó. – A P. Mobil tönkretétele az egész magyar rockzenét tönkre tette.
Úgy tűnik, Schuster – akit tegnap hiába kerestünk – több évtizeddel később sem bocsátott meg Vikidálnak, akiről a 2015-ben megjelent, Kaptafa című könyvében is írt.
„A jellemtelenség szinonimája az ürge... Az utolsó és legótvarosabb dolog a Dinamit-történet volt 1979-ben. Nekünk lemondta az egész nyári központi műsort, orvosi papírral igazoltan volt távol, közben... a kórházból járt ki lemezfelvételekre... Az egész Dinamit véleményem szerint egy nagy fika volt... Bencsik halála kapcsán rehabilitáltam, és ez nagyon nagy hiba volt” – írta a csalódott Schuster Lóránt.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.