Újabb fontos mérföldkőhöz ért a Szatmárnémetit Óvárival összekötő gyorsforgalmi út ügye


Jóváhagyták a Szatmárnémetit Óvárival összekötő gyorsforgalmi út megvalósíthatósági tanulmányát – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) igazgatója, Cristian Pistol, aki emellett azt is közölte, hogy a projekt megkapta a környezetvédelmi engedélyt is.
„A folytatásban elkészül az építkezési engedély és a műszaki terv megszerzéséhez szükséges dokumentáció. A nyomvonal teljes hossza 14,862 kilométer, melyből 10,831 kilométer gyorsforgalmi út, 4,031 kilométer pedig összekötő út” – nyilatkozta Pistol.
A gyorsforgalmi úton a megengedett sebesség 120 km/h lesz, a csomópontokban összefutó szakaszokon pedig 60 km/h. A projekt egyébként két közlekedési csomópont, 7 átjáró, 54 híd (r.: podeț), két pihenőhely és egy Karbantartási és Koordinációs Központ megvalósítását is magába foglalja. A beruházás rendkívül fontos szereppel bír, hiszen közvetlen kapcsolatot teremt majd a magyarországi M49-es autóúttal, azaz közvetve az M3-as autópályával is.
További cikkeink a témában: