Újabb fájó vereség hazai pályán. Nem tud kimászni a gödörből az Olimpia VSK - Képgaléria

Idénybeli kilencedik vereségét szenvedte el a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata, így továbbra is sereghajtó maradt a Liga 2-ben.
A sárga-kékek szombaton, a 11. fordulóban a Steaua Bukarestet fogadták hazai pályán. Mint ismert, a kispadra visszatért Botos Sándor (Piri) másodedző, míg a kezdőcsapatban is történt néhány változás – többek között az újonc kapus, Dorian Răilean is lehetőséget kapott. Azonban ez sem hozott jelentős változást a csapat játékába, bár az is igaz, hogy a szatmáriak igen rutinos ellenféllel néztek szembe.

Az első félidőben három súlyos védelmi hiba eldöntötte a találkozót. Mindhárom alkalommal Bogdan Chipirliu büntetett, aki mesterhármasával már a szünetre beállította a 0–3-as állást.
A fordulás után a Steaua visszavett a tempóból, az Olimpia VSK pedig összeszedettebben, bátrabban futballozott, és kiegyenlítette a játék képét. Magyari Szilárd egy védelmi és kapushibát kihasználva szépített, így 1–3-ra módosult az állás, ami új lendületet adott a hazaiaknak.
A hajrához közeledve azonban Nicolas Popescu távoli bombája végleg eldöntötte a mérkőzést (1–4). A fiatal középpályás nem más, mint az egykori kiváló román válogatott hátvéd, az FC Barcelona korábbi játékosa és csapatkapitánya, Gică Popescu fia. Érdekesség, hogy az apa a lelátóról, a szatmári stadionból – amely egykori válogatottbeli csapattársa, Daniel Prodan nevét viseli – követte figyelemmel a találkozót.

„A Liga 2 egyik legjobb csapatával játszottunk, amely szerintem már rég az élvonalban szerepelne, ha erre engedélyt kapna. Bátor játékot kértem a fiúktól, de az első félidőben ebből sajnos semmit sem láttam. A szünetben változtattam a taktikán, és a második játékrészben már kezdett tetszeni, amit láttam. Hozzáállásban és bátorságban is előreléptünk, és azt hiszem, egyenrangú ellenfelei voltunk a Steauának.
Ezen dolgozunk hétről hétre, de amint gólt kapunk, a játékosokra ismét nagy nyomás nehezedik, és ezen a szinten nehéz felállni. Türelmet kérek a szurkolóktól, és azt, hogy ne forduljanak el tőlünk. Mindenki vágyott rá, hogy a Liga 2-ben szerepeljünk – most itt vagyunk, de tudtuk, hogy nem lesz könnyű. Szükségünk van a drukkerek támogatására, és hiszem, hogy bent tudunk maradni. Ha nem így gondolnám, nem tértem volna vissza” – nyilatkozta Botos Sándor (Piri).

A Szatmárnémeti Olimpia VSK legközelebb november 1-jén lép pályára, amikor a 17. helyen álló Ceahlăul Piatra Neamț vendégeként próbál majd pontot szerezni.
LIGA 2 CASA PARIURILOR, 11. FORDULÓ
- Szatmárnémeti Olimpia VSK – Steaua Bukarest 1–4 (0–3)
Gólszerzők: Magyari Szilárd 58., illetve Bogdan Chipirliu 14., 17., 34., Nicolas Popescu 74.
Olimpia VSK: Dorian Răilean – Amine Ghazoini, Matei Marin, Alexandru Sabău (66., Paul Copaci), Cătălin Oanea, Vadim Calugher (75., Zsiga Ervin), Pintér Bence (66., Andrei Stăiculescu), Alin Văsălie (46., Alexander Torvund), Beniamin Dobie (66., Denis Toma), Cosmin Zamfir, Magyari Szilárd.








