Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Úgy tűnik, ennyi volt, nem lesz politikus L.L. Junior: „Egy perc alatt lemosnának”

Bajnai Botond
Blikk.hu
Október. 05. 2023. Csütörtök 07:21
Úgy tűnik, ennyi volt, nem lesz politikus L.L. Junior: „Egy perc alatt lemosnának”
LL Junior egyelőre elengedte a politikai pályát / Fotó:Ringier-Archív

Nemrég attól volt hangos a hazai sajtó, hogy L.L. Junior nyílt levelet írt Orbán Viktornak és a Mi Hazánk elnökének, Toroczkai Lászlónak azzal kapcsolatban, hogy megváltozzon a közbeszéd a cigánysággal kapcsolatban. Noha sokan felvetették, hogy az énekes politikai pályán is kipróbálhatná magát, Junior ettől egyelőre elzárkózik.

 

Pedig a Toroczkainak írt nyílt levele után Junior még egy vitára is leült a Mi Hazánk elnökével, ami nem jelenti azt, hogy profilt vált.

 

– Ehhez még tanulnom kell. A nyílt levelek ösztönből jöttek, de itt olyan tudás hiányában vagyok, hogy egy perc alatt lemosnának. Nem ismerem a vidéki viszonylatokat, a számokat, rengeteg viszonylatot nem ismerek – magyarázta Junior a Frizbi Hajdú Péterrel legfrissebb adásának felvételén, amely pénteken este 19 órától elérhető a Frizbi TV YouTube-csatornáján, és amelyben a zenész a Hír TV műsorvezetőjével, Jeszenszky Zsolttal vitázik.
 

– Egyelőre ez ennyi volt, levontam belőle a tapasztalatot, de az biztos, hogy rengeteg tanulnivalóm van. A lelkület és a lelkesedésem nem elég ehhez. Megvannak a roma jogok védelmére a megfelelő emberek, jogvédők, kormánybiztosok. Tudod, miért nem lennék jó politikus? – kérdezte Junior a műsorvezetőtől. – Mert az úgy kezdődik, hogy feddhetetlen... Azt várd meg, míg én feddhetetlen leszek. Azt felejtsük el, én ennél nyersebb vagyok, és igyekszem önazonos is lenni. Én csak azt szeretném, ha nem egy rassz ellen harcolnának, hanem a bűnözés ellen.

 

 

További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.