Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Úgy megrúgta intézkedés közben a helyi rendőrt, hogy az egyenruhás kezét be kellett gipszelni

Bede Emőke
Bede Emőke
Szeptember. 20. 2024. Péntek 08:50

A Szatmárnémeti Bíróság a csütörtöki napon mondott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki január 1-én, az ellene zajló intézkedés közben úgy megrúgott egy helyi rendőrt, hogy az egyenruhásnak eltört az ujja.

 

A Szatmár.ro információi szerint az esetre 2024. január 1-én, az esti órákban került sor. A szóban forgó egyenruhás közvetlenül a műszak megkezdése után rádióján keresztül kapott riasztást, mely szerint a város egyik sugárútján egy ittas társaság több tagja heves vitába keveredett, a helyszínre elsőként kiérkező járőrpáros pedig egyedül nem tudja elsimítani az ügyet. A kollégák jelzésére további két rendőrautó indult el a címre.

 

A sértett megérkezésekor két kollégája épp egy agresszívan viselkedő férfi cipelt a szolgálati járműhöz, mivel azonban az illető továbbra sem nyugodott le, a helyi rendőrök jobbnak látták, ha megbilincselik őt. A férfival viszont ketten sem bírtak, ezért a sértett azonnal a segítségükre sietett: közösen lefogták, megbilincselték, majd megpróbálták betuszkolni a kocsiba. Ez koránt sem ment könnyedén: egyik oldalról húzták, a másik oldalról vonták, viszont arra nem figyeltek, hogy a férfi a lábaival továbbra is képes rugdosni. Így történhetett meg, hogy a megbilincselt férfi olyan erővel rúgta meg a sértett kezét, hogy eltört az ujja.

 

A röntgenvizsgálat után a férfi kézfejét begipszelték, a teljes gyógyuláshoz pedig 25-27 napra volt szüksége.

 

Vallomásában a megvádolt személy beismerte, hogy megrúgta a helyi rendőrt, viszont állítása szerint a rúgás csupán véletlen volt: épp csak szeretett volna megfordulni az ülésen, amikor véletlenül elérte az egyenruhás kezét. S noha a vádlott és védője erre hivatkozva kérelmezték, hogy  a bíróság mentse fel őt, az ügyész és a bíró úgy ítélték meg, hogy a férfi szándékosan követte el a bűncselekményt. Érvelésük szerint a vádlott szánt szándékkal hadonászott, rugdosódott az intézkedés közben, és ezzel vállalta, hogy akár meg is sebesítheti valamelyik egyenruhást. Ez pedig be is következett.

 

A büntetett előéletű férfit hivatalos személy elleni erőszak miatt 1 év 4 hónap szabadságvesztésre ítélték, 2 évre felfüggesztve. Vár rá emellett 70 napnyi közmunka és az 1300 lejes perköltség befizetése, illetve a megrúgott rendőr számára 4000 lejes kártérítést is fizetnie kell.