Üdvösségünk hajnalcsillaga: a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe

A katolikus Egyház december 8-án ünnepli Szűz Mária szeplőtelen fogantatását: azt a misztériumot, hogy a Boldogságos Szűz kezdettől fogva, fogantatásának első pillanatától mentes volt az áteredő bűntől.
Ez az ünnep nem csupán egy hittétel felidézése, hanem hitünk egyik legfényesebb jele: Isten már a kezdet pillanatában úgy készítette elő Fia érkezésének hajlékát, hogy Máriát különleges kegyelemmel megőrizte minden bűntől. A Szeplőtelen Fogantatás ünnepe ezért egyszerre szól Isten üdvözítő tervéről, Mária kiválasztottságáról és arról a reményről, hogy az isteni kegyelem bennünket is képes újjáteremteni.
A Szeplőtelen Fogantatásról szóló dogmát, hittitkot Boldog IX. Piusz hirdette ki 1854. december 8-án, majd 1857. szeptember 8-án megáldotta és felszentelte a Szeplőtelen Fogantatás szobrát a római Piazza di Spagnán. A Szentatya Ineffabilis Deus kezdetű bullájában e szavakkal hirdette ki a hitigazságot: „Kinyilvánítjuk, megerősítjük és isteni kinyilatkoztatásnak tekintjük azt a tanítást, miszerint a Boldogságos Szűz Máriát fogantatásának első pillanatától kezdve a mindenható Isten sajátos kegyelme és védelme folytán, az emberiség Megváltójának, Jézus Krisztusnak érdemei erejében, sértetlenül megóvta az eredeti bűn szennyétől.”
A Szűzanya 1858-ban így mutatkozott be Soubirous Szent Bernadettenek Lourdesban: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.” Jelenésével és bemutatkozásával megerősítette az egyház kijelentését.
Szent XXIII. János pápa 1958-ban felkereste a Piazza di Spagnát, és egy kosár fehér rózsát helyezett el a Szeplőtelen Fogantatás-szobornál. Az őt követő egyházfők azóta is minden évben virágkoszorút helyeznek el a szobornál.
Szeplőtelen Fogantatás titulussal a szatmárnémeti Zárda templom, a szinérváraljai templom és az erdődi Zárdakápolna rendelkezik az egyházmegyében. Mindhárom helyen a búcsúmiséket hétfőn, december 8-án tartják.
A szatmárnémeti Zárda templomban már december 4-étől triduum kezdődik, azaz csütörtöktől szombatig este 18 órától felkészülési szentmisék lesznek, melyekben Ft. Mayer Nándor spirituális, ifjúsági- és ministránslelkész tartja az elmélkedéseket. Ugyancsak ő lesz a hétfői búcsú szónoka, melyet szintén este 18 órától tartanak. A Mária Rádió közvetíti a triduumot és a búcsút.
Szinérváralján hétfőn délelőtt 11 órától Ft. Karácson Tibor, az Erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója tartja a búcsús szentmisét, melyet a Mária Rádió közvetít és a búcsút követő egész heti reggeli szentmiséket, valamint advent harmadik vasárnapján tartott szentmisét is.
Az erdődi Zárdakápolna búcsúját ugyancsak 11 órától tartják Ft. Veres Attila, felsőbányai plébános szentbeszédével.
Istenünk, te méltó hajlékot készítettél Fiadnak a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásában, amikor őt Fiad halálának érdeméért eleve megóvtad minden bűntől. Szűz Mária közbenjárására engedd, hogy mi is tiszta lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Forrás: szatmariegyhazmegye.ro

.gif)
.gif)








.gif)
.gif)


