Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Tündérhonért Szigetlankán

Bajnai Botond
Refszatmar.eu
Július. 25. 2022. Hétfő 12:25
Tündérhonért Szigetlankán

Tündérhon létrejöttéért adakoztak a szigetlankaiak elmúlt vasárnapon. Szólt az Ige, a dicsőítés, valamint a vendégelőadók jóvoltából a szebbnél szebb versek által is üzent Isten.

 

Vasárnap délelőtt Rácz Ervin lelkipásztor a Királyok Második Könyve 6. fejezetének 15-től 17-ig terjedő versei alapján hirdetett Igét: „Amikor az Isten emberének a szolgája korán felkelt és kiment, a sereg már körülvette a várost lovakkal meg harci kocsikkal. A szolgája így szólt hozzá: Jaj, uram! Mit tegyünk? De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Majd Elizeus így imádkozott: URam, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az ÚR megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal.”

Hogyan reagálunk a minket körülvevő problémákra? Gratulálok! Túlélted a világjárványt, és eddig egyelőre megúsztad a harmadik világháborút! Most jöhet a 40 éve nem látott gazdasági válság. – volt olvasható nemrégiben egy közösösségi oldalon. Természetes reakció erre a „jajj”. Jobb, mint a képmutatás, hogy minden rendben van, és jobb, mint a cinizmus, vagy szarkazmus, amivel szintén sokan próbálnak operálni a bajokat tapasztalva. A félelem érzés, az Ige azonban arra kér, hogy ne a félelem vezessen! A pánik lehet a barátunk, mert elvezet egy realitásba, amit hittel kell megélni. Kivezet a komfortzónából, nem engedi, hogy biztonsági játékosok legyünk. Két féle ember létezik, az egyik hisz Istenben, a másik azt hiszi, hogy hisz Istenben. A pánik az utóbbiból az előbbibe vezet. Az evangélium nem az, hogy nem lesznek bajok, hanem az, hogy többen vannak velünk, mint ellenünk, mert az Isten van velünk, és ez önmagában többség. – mondta a lelkipásztor.



 

Az igehirdetés előtt és után Papp Krisztina kántornő vezetésével a gyülekezet ifjai, azaz a szIGEt együttes tagjai szolgáltak énekkel: „Meghajlok Keresztednél, itt folyt ki a drága vér/ Nincs mi ennél többet ér!/ Értem győzted le a sírt, megnyitottad a Szentélyt,/ Semmi el nem választ már!”

 

Az istentisztelet végén a Szeretetközpont Egyesület jóvoltából egy rövid irodalmi előadást tartott Kovács Éva, Poór Lili díjas művésznő és Bándi Johanna színművésznő. Pilinszky: “Apokrif”, Reményik Sándor: “Akarom” valamint Ady Endre: “Misztérium” című költeményeit mutatták be.

 

A szigetlankai gyülekezet perselyes adományát ajánlotta fel támogatásként “Tündérhon” létrejöttéért. A nemrégiben elhunyt Löchli Tünde egyik legnagyobb tervének a befejezéséhez kérték az istentiszteleten megjelenők segítségét. A mikolai Mosolyház társépületét szeretnék befejezni, s a bárkaotthont az ő tiszteletére Tündérhonnak fogják elnevezni. A Szatmár megyei Mikolában a Noé Partium Egyesület hat éve működtet egy speciális nappali foglalkoztatót fogyatékkal élő felnőttek számára, a tervezett szolgáltatásuk viszont akkor lesz teljes, ha a gondozottjaik végre beköltözhetnének a készülő otthonba.

 

A gyülekezet szépen adományozott, de aki nem lehetett jelen az alkalmon, az alábbi számlaszámon támogathatja e nemes ügyet: RO11INGB0000999911618015