Tóth Andi váratlan bejelentése: visszatér a színpadra


Fantasztikus hírt osztott meg rajongóival Tóth Andi az Instagram-oldalán: novemberben ugyanis ő is fellép a Tina Turner emlékére szervezett emlékkoncerten az Erkel Színházban. Talán előbb-utóbb visszatér a színpadra?
Megtiszteltetésnek vettem, hogy felkértek és természetesen igent mondtam
‒ fűzte hozzá a bejegyzéshez Andi, aki számára Tina Turnerhez különleges kapocs fűzi, hiszen többször is énekelte már dalait, a 2019-es Sztárban Sztár műsorban szó szerint letarolta a stúdiót a Proud Mary című dallal.
Andi egyébként nemrég teljes őszinteséggel nyilatkozott arról, mekkora mélypontra is került korábban: elmondása szerint másfél évig szinte napi rendszerességgel fogyasztott alkoholt, mivel akkor úgy érezte, könnyebbé teszi számára a mindennapokat.
Most azonban úgy tűnik, kezd kilábalni az elmúlt időszak nehézségeiből, a Joynak adott interjújából ugyanis kiderül, hogy visszavonulása és a Marics Perivel való viharos szakítása után végre újra elkezdte élvezni az életet:
Az első pár hónapom most arról szól, hogy megállok és megélem a pillanatot: 10 év eltelt, nem szusszantál egyet, akkor most tudod mit? Ne csinálj semmit. Van egy kutyád, egy szép házad, kerted, igyál meg egy limonádét, egy kávét és ne foglalkozz ezekkel, hanem eddzél és csináld azt, amit szeretsz... Elkezdtem szeretni az életet, elkezdtem szeretni magam és vigyorgok reggeltől estig
‒ fogalmazott Andi.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.