Több mint 70 ezren élnek nyomornegyedekben Romániában

Romániában jelenleg 393 olyan informális telephelyet tartanak számon, ezekben pedig nem kevesebb mint 71.965 fő lakik – derül ki a fejlesztési minisztérium friss jelentéséből. De mit is értünk „informális telephely” alatt? Olyan, legalább három „lakásból” alkotott, spontán módon létrejövő csoportosulást, melyben erősen kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek élnek, többnyire illegálisan.

Olyan telephelyekről van tehát szó, ahol az emberek rendkívül szegény körülmények között élnek, általában illegálisan, anélkül, hogy a terület vagy a ház felett tulajdonjoggal rendelkeznének. Ezek az informális lakóközösségek általában a települések szélén jönnek létre, a lakók pedig aprócska, improvizált házakban, alkalmanként víz és villany nélkül tengetik napjaikat, azaz nem túlzunk, ha ezeket a telepeket nyomornegyednek nevezzük.

A szaktárca jelentése szerint az adatgyűjtés során 194 közigazgatási egység számolt be arról, hogy ilyen informális telepek alakultak a község területén. Az érintett telepek 65 százaléka rurális közegben jött létre, 20 százalékuk városokban, 16 százalékuk pedig megyeszékhelyeken. A legtöbb nyomornegyedet Hargita, Szilágy, Prahova és Szeben megyében azonosították, viszont koránt sem ezek a legnépesebbek, hanem az Ilfov, Brassó, Kovászna és Bihar megyében találhatóak, ahol az együtt élők száma 250 és 1500 fő között változik. Szatmár megyében az adatgyűjtés során 18 ilyen informális telephelyet azonosítottak, az ezek területén található 722 lakóépületben pedig nem kevesebb mint 3.132-en élnek.

Nemzetiségüket tekintve 76 százalékuk a roma etnikumhoz tartozik, 16 százalékuk román, 6 százalékuk pedig magyar. A lakók közel 40 százaléka nem rendelkezik munkahellyel, és ez megmutatkozik a bevételeikben is: az elsődleges bevételforrás a szociális segély, a napszámos munkákból szerzett bér, illetve a gyerekpénz. A helyzetet pedig csak tovább rontja a korai iskolaelhagyás is: a városi nyomornegyedekben élők 20 százaléka például teljesen analfabéta, azaz sem írni, sem olvasni nem tudnak. Ami az egészségügyi helyzetüket illeti, erre vonatkozó adatot csupán 199 község szolgáltatott, viszont az tisztán látszik, hogy a lakók kb. 88 százaléka van bejelentkezve egy háziorvoshoz, 1 százalékuk pedig valamilyen fertőző betegséggel is küzd.

Az ismertetett dokumentum egyébként az első szisztematikusan készült, egész országra kiterjedő jelentés, melynek összeállításához egységes metodológiát alkalmaztak, a szerzők ugyanakkor elismerik, hogy az adatgyűjtési folyamaton van még mit csiszolni. Mindazonáltal véleményük szerint az adatok jó kiindulópontot jelenthetnek azon közpolitika kidolgozásában, mely által a hatóságok az informális telephelyek jelentette kihívásokra válaszolhatnak.