Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Több mint 100 ezren vettek részt idén a Szatmárnémeti Városnapokon. A szervezők várják a visszajelzéseket

Bede Emőke
Bede Emőke
Szeptember. 30. 2025. Kedd 14:46
Több mint 100 ezren vettek részt idén a Szatmárnémeti Városnapokon. A szervezők várják a visszajelzéseket

Idén is tömegeket vonzott a Szatmárnémeti Városnapok, amely három napon át igazi fesztiválhangulatot teremtett a városközpontban. A szervezők legfrissebb közlése szerint több mint százezer ember kapcsolódott be a közösségi ünnepbe, amelyet koncertek, gyerekprogramok, folklórműsorok, vásár és számos kísérőesemény színesített.

 

A nagyszínpadon országosan ismert előadók léptek fel: többek között Andra, Irina Rimes, Horia Brenciu és zenekara, Lidia Buble, Curtis, Moriones, Holy Molly és The Urs is fergeteges hangulatot hozott Szatmárnémeti szívébe. A folklór színpadon fellépő népzene- és néptáncegyüttesek is sikert arattak, míg a gyermekeknek egyebek mellett bábszínházi előadások és az Alma Együttes koncertje nyújtott maradandó élményt.

 

„A Szatmárnémeti Városnapok 2025-ös kiadása tele volt örömmel és életre szóló élményekkel, ünnep volt ez az egész közösségünk számára. Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek az ünnepnek! Meggyőződésem, hogy azokra a szép pillanatokra, amelyeket mindannyian átéltünk ezekben a napokban, szívesen emlékszünk majd vissza” - hangsúlyozta közvetlenül a rendezvény után Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere.

 

Most a szervezők, azaz a polgármesteri hivatal és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ arra biztatják a közönséget, hogy osszák meg benyomásaikat az idei rendezvényről, és jelezzék, milyen előadókat látnának szívesen a következő években a színpadon. A visszajelzéseket az alábbi linken keresztül elérhető kérdőíven keresztül várják.