Több fontos beruházás is zajlik most Halmiban


Három nagy beruházás zajlik most Halmiban, viszont Incze Lajos polgármester szerint számos tényező miatt lassan halad a munka, ennek ellenére lassan sikerül befejezni mindhárom projektet.
Kultúrotthon-felújításon, óvodamodernizáláson és hűtőházépítésen dolgoznak Halmiban ebben az évben, mindhárom beruházás uniós forrásokból készül le, összesen több mint másfél millió euró értékben.
A kultúrház-felújítás értéke mintegy 400 000 euró. A rendes határidő szerint idén be kellene fejeződnie a felújításnak, de ahogy kinéz most a helyzet, úgy tűnik, nem lesz kész ebben az esztendőben a munka.
A község polgármester elmondta, a kivitelezés tavaly kezdődött meg, de egy régi épületről lévén szó, folyamatosan problémákba ütközött a kivitelező, ezért is csúszik a kivitelezés. De nem csak ezek a problémák hátráltatják a munkát: a beruházást az új fűtésrendszer kivitelezése is lassítja, ugyanis egy viszonylag modern technológiát alkalmazva, egy hőszivattyús fűtési rendszer kiépítésén dolgoznak az épületben, emiatt viszont új dokumentációra is szükség volt, ami a román bürokráciában nem egy gyorsan lezárható folyamat.
Napközi lesz a régi óvodaépületből
Továbbá zajlik a Piros iskolánál a megyei tanácstól visszakapott régi óvodaépület felújítása, melyből egy két csoportos hosszú-programos óvodát hozna létre az önkormányzat.
A felújítás ez esetben is uniós forrásokból valósul meg, mintegy 200.000 euró értékben. Ez a beruházás is sokat csúszott: eredetileg két éve már kész kéne legyen a felújítás, de ez esetben is számos nem várt tényező hátráltatta a munkát. A polgármester szerint a tulajdonképpeni kivitelezésből nincs már hátra sok, néhány biztonságtechnikai eszköz beszerelése mellett az udvar és játszótér füvesítése következik, viszont a végleges átvételre csak jövőre kerül sor, ugyanis a „papírozás” még hátra van, azaz több engedély és dokumentum beszerzése kell majd még ahhoz, hogy a projekt teljes mértékben lezárulhasson. Ha viszont ezek elhúzódnak, akkor már csak a jövő tanévtől vehetik igénybe a gyerekek az épületet.
Idén megépül a hűtőház, de még áram nem lesz benne
A harmadik nagy projekt az idén kezdődött el: annak a hűtőháznak az építéséről van itt szól, amely egy határon átnyúló pályázat keretében épül meg 1 millió lej értékben. A létesítmény a halmi piac területén kap helyet és a helyi termelőket fogja majd kiszolgálni.
„Nagy segítség lesz ez az epertermesztők számára, de nem csak nekik, hiszen sokan hoznak fagyasztott palántákat is, amiket az ültetésig kell tárolni valahol, erre pedig tökéletes lesz ez a létesítmény. De azok is igénybe vehetik majd, akik ipari mennyiségben termesztenek különböző zöldségeket, gyümölcsöket, ők is lesz hol tárolják a termést, amíg sikerült eladni azt” – magyarázta egy korábbi beszélgetés alkalmával a polgármester.
A munka halad, viszont eddig minden munkafázisnál előkerült valami eddig nem várt tervezési probléma. Mindezek ellenére az épület az idén már kész lesz – magyarázta Incze – viszont úgy néz ki, áram még nem lesz benne, ugyanis az áramszolgáltató Electrica szerint egy újabb trafópontot kellene létesíteni a közelben, ami nem kis összeg, mintegy 60.000 euró. „Ez plusz költség, amit a projekt nem biztosít, így nekünk kell kigazdálkodnunk” – tette hozzá a polgármester.
Sportcsarnokra, útaszfaltozásra és elektromos autótöltő állomásokra pályáznak
Ami a jövőbeni terveket illeti, több pályázatot is leadott az önkormányzat: a CNI-nél egy sportcsarnokra pályáztak, melyet meg is nyertek, a szerződést is aláírták. Incze Lajos polgármester szerint várhatóan jövőre megkezdődik a kivitelezést megelőző közbeszerzési folyamat is. A szerződésben foglaltak szerint a CNI elkészíti a teljes beruházást, a polgármesteri hivatalnak csak a közművesítést kell megoldania a létesítményben.
Az Anghel Salingny Program keretében az önkormányzat település aszfaltozatlan útjainak korszerűsítésére tett le pályázatot. „Lényegében a Halmi-hegyen maradtak útjaink, amelyek nem voltak aszfaltozva, Halmiban pedig egyetlen utca van, az állomás környékén, ami nem aszfaltos. Ez utóbbi esetében ismét problémába ütközünk, ugyanis az út egy harmadát a CFR bekebelezte, így amíg hozzájuk tartozik, mi nem tudunk dolgozni rajta. Most azon dolgozunk, hogy adják át, mi pedig az egész útszakaszt tudjuk leaszfaltozni.”
Tervben van továbbá egy pályázat két elektromos töltőállomás építésére, ugyanis az oktatási minisztériumtól két elektromos iskolabuszt igényelt a gyerekek szállítására az önkormányzat, ezek töltéséhez pedig szükség lesz a töltőállomásokra.
Napelemet vásárolnak a hivatali és iskolaépületekre
Négy önkormányzati épület (polgármesteri hivatal és oktatási intézménye) energiaellátását szeretnék napelemekkel megoldani. A soron következő helyi tanácsülésen tárgyalja meg a tanács a tervet. Amennyiben rábólintanak hamarosan megvalósul ez a beruházás.
„Ezt a saját költségvetésünkből szeretnénk megoldani, mintegy 50 000 euró értékű beruházásról lenne szó. A Környezetvédelmi Minisztérium pályázatai nagyon lassan haladnak, viszont mi szeretnénk mielőbb megejteni ezt a beruházást, ugyanis a jelenlegi energiaárak mellett körülbelül 4 év alatt megtérülne a beruházás költsége” – tette hozzá a polgármester.