Titok a múltból: Koncz Zsuzsát a barátnői hozták össze Cseh Tamással

Már 14 esztendeje nincs közöttünk a mesterdalnok. 14 esztendeje ment el az indián, aki még nagybetegen, sápadt arccal is énekelt nekünk. S mi rajongásig szerettük a halk melankóliát, a finom világvégét, a karcos helyzetelemzést. Helyettünk is énekelt azon a búgó hangján, s Cseh Tamás olyan volt nekünk, mint a megafont kapott lelkiismeretünk. Hiányzik. Futnak, rohannak az évek, de a dalok, az ő dalai semmit sem veszítettek a varázsukból.

És akkor Cseh Tamás belekezdett. A közönség vágyott a hangjára, a gondolatgazdagságára, és afféle titkos szertartásként élte meg a koncertjeit. A nem létező szocializmus, a vasfüggönnyel betakart lét sehogyan sem tudott mit kezdeni különleges hangulatú számaival... és a szabadság iránti vonzódásával. De az a dal egészen másról szólt. Talán a szerelemről. Talán a szerelemről, egy gyönyörű énekesnő iránt: „Ha Koncz Zsuzsával járhatnék egyszer, az lenne találka az igaz szerelemmel. Úgy vagyok ezzel, tudod, én mindig lehetetlent akarok…”

– Emlékszem arra a pillanatra, amikor a barátnőim szó szerint fülön fogtak, és elcibáltak egy előadásra. Azt mondták: Zsuzsi, olyat hallasz, amitől alighanem zavarba jössz. S így is történt. Elmentünk a 25. Színházba Cseh Tamás önálló estjére, s valóban felkavart a pillanat, amikor rólam, szinte nekem énekelt. Egy gyönyörű férfi, különleges hanggal, hihetetlen kisugárzással, hatalmas tehetséggel. Ez volt Cseh Tamás, a magyar zenetörténelem utánozhatatlan, pótolhatatlan alakja. Nagy rajongója voltam. Ha csak tehettem, elmentem az előadásaira, és lenyűgözve hallgattam a bús, érzelmes, szinte léleksimogató dalait és Bereményi Géza irodalmi értékű szövegeit. Nem állhattam meg, hogy ne találkozzunk. Egyszer felkértem, hogy egy régi Fonográf-számot, a Jöjj kedvesemet énekeljük el együtt. Hihetetlen kisugárzása volt. Aztán meghívtam egy Sportcsarnokbeli koncertemre, és ott énekeltünk együtt hatalmas, lelkes közönség előtt. Azt gondolom, lelkileg közel álltunk egymáshoz, és kölcsönösen tiszteltük a másik művészetét. Hihetetlen, hogy már 14 éve nincs közöttünk. Abban biztos vagyok, hogy ebben az olykor harsány, felszínes világban is sokan szeretnék őt ma is, akik igénylik a mélységet, a minőséget, a valódi érzelmeket. S akik többre vágynak hárompercnyi dalocskáknál…

A cikk folytatásáért keresd fel a Blikk.hu oldalát.