Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Tisztelet a hősöknek – ’56-os megemlékezés a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban - Képgaléria

Bajnai Botond
Bajnai Botond
Október. 23. 2025. Csütörtök 14:16
Tisztelet a hősöknek – ’56-os megemlékezés a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban - Képgaléria

Október 23-án, csütörtökön déli 12 órakor a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium díszterme ünnepi hangulatba öltözött: az iskola diákjai és tanárai közösen emlékeztek meg az 1956-os forradalom hőseiről. Az idei műsort a XII. C osztály diákjai állították össze és adták elő, Csorján Árpád történelemtanár és Fórizs Enikő magyartanár felkészítésével.

 

Az ünnepség elején Pataki Enikő igazgatónő köszöntötte a jelenlévőket, hangsúlyozva: a szabadság az ember legbecsesebb kincse, amelynek értékét csak akkor érezzük igazán, ha veszélybe kerül. „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem – ez volt ’56 egyik legfontosabb üzenete” – emlékeztetett, majd hozzátette: a mai fiataloknak is tudniuk kell, mit jelent kiállni az értékekért, és tisztelettel adózni azok előtt, akik egy szabadabb jövőért harcoltak.

 

 

A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban évek óta hagyománya van az ’56-os emlékműsor megszervezésének. Csorján Árpád történelemtanár elmondta: mivel a felsőbb évfolyamokon már nem szerepel a tantervben a magyarságtörténelem, az iskola minden évben szervez egy budapesti kirándulást a 11. osztályosoknak, amelynek során a diákok felkeresik az 1956-os forradalom emblematikus helyszíneit – többek között a Fiumei úti sírkertet, a Terror Házát és a Sziklakórházat, stb. A következő évben a kirándulások résztvevő osztályok egyike vállalja, hogy az ott szerzett élmények alapján megalkotja az iskolai emlékműsort. Idén a XII. C osztály kapta ezt a megtisztelő feladatot.

 

A diákok 15 perces előadása fiatalos lendülettel és komoly gondolatok megfogalmazásával idézte meg 1956 szellemét. A színpadi fény- és hanghatások, valamint a teljes osztály közös szereplése különleges hangulatot teremtett, amely egyszerre volt méltóságteljes és megható. Az előadás a forradalom legfontosabb pillanatait, az ifjúság bátorságát és a szabadságért vívott küzdelem üzenetét közvetítette a jelenlévő diákok felé.

 

 

Az ünnepség végén az iskola közössége közösen tisztelgett a forradalom hősei előtt: azok előtt a fiatalok előtt, akik hatvankilenc évvel ezelőtt életüket is kockáztatták azért, hogy kimondhassák az igazságot és kivívják a szabadságot.