Teremtsük újra: Erasmus+ környezetvédelmi pályázat a Kölcseyben


A múlt héten mozgalmas események helyszíne volt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium. A “Teremtsük újra” Erasmus+ pályázat keretében, testvériskolánk, a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium diákjai és tanárai töltöttek nálunk néhány napot.
A projektet a Ráckevei-Duna szigetszentmiklósi szakaszán 2020 decemberében elkövetett olajszennyezést követő rehabilitációs folyamatok hívták életre. Ennek keretében a szigetszentmiklósi gimnázium diákjai megismerkedtek az úszólápok víztisztításban betöltött szerepével és az úszólápkészítés módszerével. A “Teremtsük újra” pályázatban ezzel ismerkedtünk meg mi is, illetve a projektalapú, gamifikált értékelésű Erdei Iskola programmal. Témája volt még a pályázatnak a 3D tervezés és nyomtatás, amivel a pályázat népszerűsítő anyagait készítettük, valamint vízzel kapcsolatos népdalok gyűjtése.
A Kölcsey Ferenc Főgimnázium részéről a projekt manager feladatkört Bartha Helga tanárnő töltötte be, valamint Sárándi Annamária tanárnővel együtt a környezetvédelmi tevékenységeket irányította, Tódor Erika tanárnő a 3D nyomtatás programrészért felelt, Nevezi Dobosi Csilla tanárnő pedig az iskola kórusával együtt a népdalgyűjtést vállalta magára. A projektben rész vett még a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Tanítóképző főiskolájának Szatmárnémeti kihelyezett tagozatának tanára, Szabó Talmainer Noémi diákjaival együtt, akik a tanultakat a Zöld Hét keretében hasznosították az elemi osztályoknak szervezett programokban.
Szerdán tartottuk a projekt hivatalos megnyitóját, ahol a zsúfolásig megtelt díszterem közönsége előtt Czita Zoltán projektkoordinátor bemutatta a pályázatot, a batthyányis diákok eddigi munkájukról beszéltek, a kölcseys diákok pedig annak a hétnek az élményeit mutatták be, amit a projekt keretében az elmúlt év szeptemberében Szigetszentmiklóson töltöttek.
Szintén a megnyitón került sor a kölcseys tanárok által létrehozott víz tematikájú, Digitális témahét részeként megszervezett plakát- és fotókiállítás nyerteseinek díjazására. A megnyitó előtt a projektben résztvevő diákok látogatást tettek a Vízügyi Központban, ahol a víz minőségének megállapítása módszereivel ismerkedtek. Délután vegyes csapatokban – kölcseys- batthyányis diákok –interaktív városnézésen vettek részt. Este pedig a Köfedisz által összeállított Víz Világnapi kvízen mérhették össze a diákok a tudásukat.
Csütörtök délelőtt csontig hatoló szélben és hidegben a túrterebesi Túr holtágon elkészítettük az úszóláp szigeteket, amelyeket a jövőben majd a diákok fognak figyelemmel kísérni, hogyan épülnek be és válnak részévé az ottani ökoszisztémának. Délután a diákok a Megyei Múzeum Természetrajz részlegének interaktív kiállításait nézték meg. Este pedig egy jó hangulatú táncházban vettek részt, ahol a moldvai körtáncok mellett még a szatmári páros tánccal is ismerkedhettek.
Pénteken vízvizsgálatot tartottunk a Szamosból vett vízmintákon, majd pedig a batthyányis diákok kölcseys társaikkal együtt részt vettek a gödörben a Költészetnapi közös versmondáson. Ezt követően vendégeink Nagybánya-Koltó felé vették az irányt, ahol a Petőfi-kultusz és a nagybányai festőtelep emlékeivel ismerkedtek.
Rövid, de tartalmas 3 nap után a projekt résztvevők haza indultak, a hazafelé vezető úton még útba ejtették a nagykárolyi Károlyi-kastélyt.
Jó volt újra együtt lenni, hasznosítani azt a tudást, amit a projektben elsajátítottunk és hasznosnak érezni magunkat, hogy tevőlegesen is részt veszünk a természet védelmében.
Sárándi Annamária
biológia tanár