Szomorú rekord: dobogós helyen áll Szatmár megye az öngyilkosságok terén

A hatóságok által jegyzett öngyilkosságok több mint 80 százalékát férfiak követik el, a leggyakrabban választott módszer pedig, mely által valaki eldobja magától az életét, az önakasztás – derül ki a Mina Minovici Országos Törvényszéki Orvostani Intézet által közzétett, 2019-es esztendőre vonatkozó jelentésből, melyet az Adevarul ismertetett.
Az intézet szerint 2019-ben, azaz a pandémia előtti évben 2401 öngyilkosságot regisztráltak az országban, mely egyébként komoly csökkentést jelent a 2000-es évhez képest, amikor még több mint 3900-an vetettek véget az életüknek. A jelentés ezen felül arra is rávilágít, hogy az öngyilkosságot elkövetők 84 százaléka férfi volt.
A legtöbben Bukarestben dobták el önmaguktól az életet, a fővárosban ugyanis egyetlen év alatt nem kevesebb mint 148-an lettek öngyilkosok, sőt azt is tudni lehet, hogy közülük 53-an kötél által vetettek véget életüknek. Bukarestet Szatmár megye követi, ahol 2019-ben 89-en követtek el öngyilkosságot, majd következik Hargita 79 esettel és Galati 77-tel. A lista másik végén, a sereghajtók között először is Vaslui megyét találjuk, ahol csupán 15 önkezű halált jegyeztek, Krasszó-Szörény 16 esettel szerepel a listán, Calarasi pedig 22-vel.
Az Adevarul által megszólaltatott pszichológus, Mihai Copaceanu szerint a férfiak körében – jellemükből adódóan – a leggyakoribb öngyilkossági módszer az önakasztás, a nők többsége pedig inkább a kevésbé erőszakos önmérgezés által dobja el magától az életet. Az, hogy egy nő például vonat elé vesse magát egy leugorjon egy magas épületről, rendkívül ritkának számít.
Copaceanu hangsúlyozta továbbá, hogy rendkívül komolyan kell venni már az öngyilkossági kísérletet is, illetve azon fiatalokra is nagy figyelmet kell fordítani, akik különféle eszközökkel, például borotvapengével vagdossák a karjukat, ezzel önsértést követve el. Fontos tudni, hogy egy szuicid személy elsődleges célja nem az, hogy eldobja életét, hanem az, hogy megszabaduljon az őt gyötrő lelki szenvedésektől. A pszichológus szerint társadalmunkban még mindig él egyfajta szkepticizmus, melynek okán az öngyilkossággal kísérleteket nem veszik komolyan, hanem tévesen csupán arra irányuló próbálkozásnak tekintik azt, hogy az illető felhívja magára a figyelmet. A pszichológus arra a szomorú statisztikára is emlékeztetett, hogy Románia európai szinten is az elsők között van a 15 év alatti, szuicid gondolatokkal küzdő gyerekek arányát tekintve.