Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Szikora Róbert üzent: Tóth Andi így sosem lesz igazán boldog

Bajnai Botond
Blikk.hu
Március. 16. 2023. Csütörtök 07:34
Szikora Róbert üzent: Tóth Andi így sosem lesz igazán boldog
Szikora Róbert a mentora, a barátja, sőt, egyfajta pótapja is Tóth Andinak: az R-GO legendája biztos benne, hogy rá tudja venni a folytatásra a fiatal énekesnőt / Fotó: Zsolnai Péter

Még van remény! Szikora Róbert ugyanis nem adja fel, mindenáron szeretné meggyőzni Tóth Andit arról, hogy ne adja fel az éneklést. Már beszélt is egykori mentoráltjával, és úgy látja, idő kérdése és Andi ismét színpadra lép majd.

 

Az R-GO frontemberét azóta pótapjának tekinti Andi, hogy a 2014-es X-Faktorban a mentora lett, és együtt megnyerték az évadot. Szikora a mai napig tartja a kapcsolatot az énekesnővel, meghallgatja, tanácsokkal látja el, támasza, és ha szükséges, ráébreszti arra, hogy rossz döntést hozott. Most is így tesz, minden erejével azon van, hogy meggyőze egykori mentorálját, ne adja fel 24 évesen a zenei karrierjét. Andi ugyanis egy héttel ezelőtt sokkolta a rajongóit, amikor összetörve, a könnyeivel küszködve bejelentette: abbahagyja az éneklést.
 

Lapunknak akkor Szikora elmondta, mindenképpen felkeresi Andit, mert meg akarja győzni, hogy gondolja át és másítsa meg a döntését. Nos, az első lépések már megtörténtek ez ügyben.

 

– A közeljövőben fogunk együtt vacsorázni, ott majd alaposan át tudjuk az egészet beszélni – kezdte a Blikknek Robi. – Tudtunk egyébként már kommunikálni, próbáltam őt jobb belátásra bírni, de egyelőre nem sikerült. Bízom benne, hogy a személyes találkozón több eredményre jutok, mert az biztos, hogy nem fogom feladni – jelentette ki Szikora, aki szerint Andinak most időre van szüksége ahhoz, hogy át tudja gondolni a jövőjét.


– Az eddigi beszélgetéseink alapján úgy érzem, van remény arra, hogy egyszer ismét színpadra álljon. Hajlik rá, de még több benne a kiábrándultság érzése. Időre van szüksége, hogy a sok rossz emlék, csalódás, amiket átélt énekesként, elhalványuljanak, és felszínre jöhessenek a szép emlékek. Be fogja ő is látni, hogy zene nélkül sosem lesz igazán boldog. Ő egy világszínvonalú tehetség, akit a Jóisten is a színpadra teremtett.


Az énekes mellett szinte az egész magyar zeneipar összefogott azért, hogy Andit jobb belátásra bírja. A közösségi oldalakon és a sajtón keresztül is számtalan ismert zenész biztosította támogatásáról és megértéséről az énekesnőt, illetve biztatta a folytatásra. Információnk szerint többen privát üzenetekben vagy személyesen is felkeresték, Andi pedig komolyan elgondolkodott azon, hogy biztosan jó döntést hozott-e a jövőjéről.