Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Szigorított a kormány a hivatásos nevelőszülővé válás feltételein

Bede Emőke
Agerpres
Augusztus. 02. 2024. Péntek 07:17
Szigorított a kormány a hivatásos nevelőszülővé válás feltételein
Fotó: gov.ro

Szigorított a kormány a hivatásos nevelőszülővé válás feltételein - jelentette be a kabinet csütörtöki ülését követően Natalia Intotero családügyi miniszter.

Sajtótájékoztatóján a tárcavezető ismertette a hivatásos nevelőszülővé válás feltételeit és új szabályait rögzítő sürgősségi kormányrendeletet.

Mint elmondta, a módosításokat az országos gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság (ANPDCA), illetve a minisztérium szakemberei által végzett ellenőrzések, valamint a 119-es egységes hívószámra érkezett bejelentések alapján dolgozták ki.

A kormányrendelet a jelenlegi 18 évről 21 évre emeli a korhatárt azok számára, akik hivatásos nevelőszülői feladatra jelentkeznek. Megszabja továbbá, hogy legtöbb 47 év lehet a különbség a gondozásba vett gyermek és a nevelőszülő között, és azt is rögzíti, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után a nevelőszülő nem vehet gondozásba gyermeket.

Egy másik előírás szerint egy hivatásos nevelőszülő legtöbb két gyermeket vehet gondozásba, ez alól csak azok az esetek képeznek kivételt, amikor több testvérről van szó.

A sürgősségi rendelet megszabja azt is, hogy a hivatásos nevelőszülő lakásának olyan településen kell lennie, ahol biztosítottak a megfelelő oktatási és egészségügyi szolgáltatások.

A hivatásos nevelőszülői tanúsítvány megszerzéséhez szükséges felmérést kizárólag a szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok szakemberei (pszichológusok és szociális munkások) végezhetik ezután. Ahhoz, hogy megszerezzék a tanúsítványt, a jelentkezőknek részt kell venniük egy összesen 80 órás képzésen, amelyből 50 órát az elméleti, 30 órát pedig a gyakorlati képzés tesz ki. A tanúsítvány megszerzését követően a hivatásos nevelőszülőknek legalább évente részt kell venniük egy 32 órás képzésen - részletezte az új előírásokat a minisztérium közleménye. 

SZATMÁRI HÍREK

Meghosszabbította a bíróság Călin Georgescu hatósági felügyeletét

További hatvan napig hatósági felügyelet alatt marad Călin Georgescu.

Első fokon 21 év börtönt kapott Robert Fico merénylője

Cintula korábban azt mondta, azért támadt Ficóra, mert nem értett egyet a kormány politikájával.

Bilincsben vitték el a fenyegetőző koldust

A rendőrök épp a Károlyi úton járőröztek, amikor heves, már-már dulakodásig fajuló vitára lettek figyelmesek.