Szatmárnémetiben zajlik a 21. Vidám Versek Versmondó Versenyének országos döntője


Szombaton tartják a 21. Vidám Versek Versmondó Versenyének idei döntőjét, az elmúlt 15 év hagyományait követve, ezúttal is Szatmárnémetiben.
A nagyszabású versenyre 15 megyéből érkeztek szavalók, szám szerint 150-en. A verseny ünnepélyes megnyitójára péntek délután, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében került sor.
Itt elsőként Ádámkó István, igazgató a házigazdák nevében köszöntötte a jelenlévőket, köztük Schönberger Jenő megyéspüspököt, Szejke Ottilia helyettes főtanfelügyelőt, a versenybizottság ügyvezető elnökét, Gál Gyöngyi magyar szakos tanfelügyelőt, a versenybizottság alelnökét, Leiti Mónikát, elemi oktatásért felelő szaktanfelügyelőt, a versenybizottság alelnökét, Frigy Szabolcsot, a versenybizottság elnökét, Fisár Erikát, kisebbségi oktatásért felelő tanfelügyelőjét, Erdei Enikő szaktanfelügyelőt, Lukács Dénes szaktanfelügyelőt, Pataki Enikőt, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatóját, a megjelent versenyzőket, azok kísérőit, illetve minden meghívott vendéget.
A köszöntéseket követően Ádámkó István elmondta, a Vidám Versek Versmondó Versenye sok évvel ezelőtt itt, a Hám János Líceumban indult el, a középiskolások házi versenyeként, de a rendezvény hamarosan túlnőtt az iskola falain és országos szintűvé vált. 2009-től a verseny a tanügyminisztérium támogatását élvező versenyek soraiba lépett. Azonnali népszerűsége főként annak volt köszönhető, hogy tematikájában egyedülálló volt az erdélyi versmondó versenyek között, a diákok szívesen jelentkeztek, és azóta is szívesen vállalkoznak vidám versek felkutatására és előadására. Az idén az ország 15 megyéjének 88 iskolájából érkeztek a versmondók, összesen 150-en. A verseny bemutatását követően az iskolaigazgató köszönetet mondott minden támogatónak és a verseny szervezését magára vállaló csapatnak, majd átadta a szót Schönberger Jenő megyéspüspöknek, hogy ő is üdvözölje az egybegyűlteket.
A püspök atya elmondta, nagy öröm számára, hogy ilyen sokan eljöttek városunkba, éppen ezért bízik benne, hogy mindannyian örömüket lelik majd a város szépségében, hiszen Szatmárnémeti egy szép város, ahová rendszerint szívesen tér vissza mindenki, aki korábban már járt itt. Éppen ezért kérte a zsűrit, bírálják objektíven a diákok előadásait, hogy senkinek ne szegjék kedvét attól, hogy a jövőben újra részt vegyenek ezen a versenyen.
Végül a résztvevőknek sok sikert kívánt, majd elmondta, bízik benne, hogy a Mennyei Atya számára is szívet melengető lesz ez a verseny, hiszen a Jóisten szereti derűs embereket.
Ezt követően a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség nevében Szejke Ottilia helyettes főtanfelügyelő köszöntötte még a résztvevőket, aki elismerését fejezte ki a diákok és a felkészítő pedagógusok számára egyaránt, hiszen nagyon sok munka van a versmondásban. De köszönet illeti a szervezőket, akik hetek óta azon munkálkodnak, hogy miden résztvevő kellemesen érezze magát a verseny teljes ideje alatt. „Remélem igyekezetük célt fog érni. Ehhez kívánok nagyon jó szórakozást, a versmondóknak pedig nagyon sok sikert!” – fogalmazott a helyettes főtanfelügyelő.
Az üdvözlőszavakat követően az iskola diákjainak produkciója tette színesebbé a megnyitó ünnepséget.
Elsőként Botos Hanna, I. osztályos diák, a Kányádi Sándor Versmondó Verseny I. helyezettje szavalt, majd Ilonczai Dóra és Nagykárolyi Dominik 8. osztályos diákok táncelőadása következett.
Végül pedig két zeneszám hangzott el, az iskola diákjainak tolmácsolásában. Színpadra léptek: Erdős Henrietta, Simon Benjamin, Czibere Ingrid, Szabó Barbara, Orosz Johanna és Lakatos Máté.
Szombaton szavalnak a diákok
Ami a versenyt magát illeti, a diákok szombat délelőtt lépnek a zsűri elé, az előkészítő – IV. osztályosok a líceum dísztermében és könyvtárában, az általános iskolások pedig a Megmaradás Házában mérik össze tehetségüket délelőtt 9 órától.
A produkciókat idén is szakmai zsűri bírálja el, az eredményekre azonban estig várnia kell. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjkiosztásra a Megmaradás Házának nagytermében kerül majd sor.