Szatmári Magyar Vállalkozók. Édes vállalkozás, komoly tradícióval, szaktudással és évek során szerzett tapasztalattal

Sikeres szatmári magyar vállalkozókat kerestük meg, hogy elmeséljék, hogyan indultak el, hová fejlődtek, mi a sikerük titka, és volt-e olyan amit feláldoztak emiatt.

Boda László méhész, saját nevén futó kis vállalkozást épített ki az évek során. Egy idő óta már csak bioméhészeti technológiát alkalmaz. Ugyan többgenerációs méhészvér folyik ereiben, de lépést tart a modern technikával, ami megkönnyíti a mindennapjait. Rendkívül fontos számára a minőségi termék készítése, s a vevők bizalmát soha nem szeretné eljátszani. Nagyon szereti a méheit, felesége szerint már-már megszállottan, s nemcsak tartja őket, hanem tanulmányozza és tenyészti is.

Szatmár.ro: Egy méhész szemével nézve, mennyire igaz vagy sem, hogy a Föld sorsa a méhektől függ?
Boda László: Sok vásárló is felteszi nekem ezt a kérdést. Ahogy változik a klíma, gond van a rovarokkal is. Emellett az emberek nagyon szennyezik a környezetet. Sok vegyszer kerül ki a természetbe. Vannak gondok. A nemzetközi kereskedelem miatt is, új betegségek jelennek meg a méhészetben, hurcolják a kórokozókat egyik helyről a másikra. De ezek mind nem mai keletű problémák, viszont csak most lett felkapott téma, s időnként mindig előkerül. A beporzás 85-90 százalékban a méhektől függ. Szóval nagyon lényegesek.

Szatmár.ro: Hogyan indult el a vállalkozás, miért pont méhekkel kezdett el foglalkozni?
Boda László: Negyedik generációs méhész vagyok. Nem azonnal kezdtem ezzel foglalkozni. Építészmérnöknek tanultam, de nem fejeztem be az egyetemet. Kimentem külföldre, három évig ott dolgoztam, csak a pénzkereseti lehetőség miatt, majd hazatérve azt tudtam, hogy nem akarok alkalmazottja lenni senkinek, legyen az bármilyen jó állás. Édesapám tanácsára kezdtem el a méhészettel foglalkozni. Már dédnagyapám is méhekkel foglalkozott főfoglalkozásként. Nagyapám is folytatta, édesapám is átvette, de nála megszakadt kicsit a folyamat. Megvolt az alapfelszerelés és alapszaktudás, s 2011-ben fogtam neki. Mindent saját pénzből vásároltam, soha nem vettem fel hozzá banki hitelt, s nem is pályáztam. Nem tartom jónak a pályázatokat, úgy vannak kiírva, meghatározva a feltételek, hogy azt egy kezdő gazda nem tudja teljesíteni. Vagy ha bele is vág, belebukik. A kapott pénz elköltésénél pedig meg van kötve az ember keze. Rosszabbnak tartom, mint egy banki kölcsönt. Kezdetben alkalmi munkákat vállaltam, a szüleimmel éltem, így a teljes fizetésemet arra fordítottam, hogy a méhészetet fejlesszem. Első lépésként vettem két rajt, amiből egy család lett. Azt próbáltam szaporítani, meg persze vettem is hozzá, ahogy a lehetőségem engedte. Olyan 25 családra sikerült felszaporítanom az állományomat, amikor megismertem a feleségemet, Tündét, aki idevalósi, s emiatt is költöztem én is, a méhekkel együtt Szatmárnémetibe, 2012-ben. Ekkor vettünk Erdődhegyen egy tágas szántóföldet, s azt alakítottuk ki telephelynek. Hét évig dolgoztam még mást is, de a teljes fizetésemet a méhészet fejlesztésére fordítottuk. S azt a pénzt is, ami a méhészetből jött, visszaforgattuk. Így sikerült felfejleszteni annyira, hogy harmadik éve főfoglalkozású méhész vagyok már.

Szatmár.ro: Mi okozza a legnagyobb problémát a méhészetnél, hol kell még fejlődni?
Boda László: Jelenleg 250 méhcsaládom van, és három konténerem. A telephelyen van egy állandó anyatelep, mivel méhanyaneveléssel is foglalkozom, rajnevelés is folyik, azaz méhészeket is kiszolgálok. A három konténerrel a megyén belül vándorolok, ezekkel állítom elő a méztermékeket. Mivel fejlődő vállalkozás vagyunk, mindig kitűzöm év elején, hogy a bevétel csak 30 százalékát fordítom vissza a vállalkozásba, ami persze év végére mindig jóval több, akár hatvan százalék is. Kezdem belátni, hogy ennek soha nem lesz vége, hiszen ha versenyképes akarsz maradni a piacon, mindig fejlesztened kell. Az állományom létszámát már nem szeretném tovább növelni, viszont optimalizálni, könnyíteni akarom a termelést. Jó szakembert találni nagyon nehéz, méhészetbe pedig kiváltképp, s ezért nem is igen lehet alkalmazottat felvenni. Nagyobb munkák esetén a feleségem és anyósom segít nekem. Ez csak pár nap az évben. Amúgy teljesen egymagam végzem a teendőket. Próbálom automatizálni a dolgokat, amennyire csak lehetséges. Idén legnagyobb gondot a kaptárak fizikai megemelése jelentette, ugyanis ezek nagyon nehezek. Ezért kellene majd beszereznek akár egy utánfutóra szerelhető hidraulikus darut vagy önjáró kis emelőt. Egyre nagyobb problémát okoz az éghajlatváltozás: egyre kevesebb a virág, egyre melegebb van. Általában fakaptárban vannak a méhek, viszont pár éve lecseréltem poliuretán kaptárakra. Ezek sokkal jobb hőszigetelők. Nyáron nagyon meleg van a kaptárakban, s a méhek ilyenkor a legtöbb energiát arra fordítják, hogy szellőztessenek és lehűtsék a benti hőmérsékletet. Ezzel is megkönnyítettem a méhek munkáját. Ellentétben a többi méhésszel, soha nem szoktam teljesen kipergetni a mézet egy kaptárból, általában 10-12 kilót hagyok, hogy a méhek érezzék, hogy van tartalékuk, így csökkentem számukra a stresszfaktort. Így sikerült idén -12 kg hársmézet „gyártanom“. Nem volt elég hárs, s a méhek felélték azt is, ami a kaptárban volt. Az is gond, hogy a virágpor tápértéke is egyre kisebb. Egy tanulmányban olvastam, hogy összehasonlítottaka 30-40 évvel ezelőtti virágport egy mostanival, s utóbbi már csak a fele tápértékkel rendelkezik.

Szatmár.ro: Miért szereti a méheket?
Boda László: Erre a szakmára érvényes talán a leginkább, hogy ha nem szereted, akkor nem fog működni. Soha nem akartam számítógép előtt ülni, mindig a természetbe vágytam. A méhek világa nagyon csodálatos, tőlük mindig lehet tanulni. Mivel angolul is elég jól tudok, így a külföldi szakirodalmat is tanulmányoztam, szélesebb látókörből látom a szakmát. Folyamatosan fejlesztem a tudásomat, s a méhészekkel tartva a kapcsolatot, mindig tudok nekik olyat mondani, ami újdonság számukra. A méhek világa lenyűgöző, csodálatos, annyira komplex, s igazán erre csak akkor jön rá az ember, ha elmélyed a tanulmányozásukban, hogy mennyire nem értjük őket, a kommunikációjuk, a fantasztikus rendszerüket. Bele lehet szeretni. Még a szúrásukat is meg lehet szokni.

Szatmár.ro: Ha már a szúrásnál tartunk, Önt, mint gazdájukat, a méhek nem szokták megszúrni?
Boda László: De, többször is. A méhszúrás csak akkor jelenthet gondot, ha allergiásak vagyunk. Ha kicsit feldagad, az még normális. De én nem vagyok allergiás. Mint méhész sok szúrást kapok, a kezdetekkor se volt ez másként, viszont idővel a szervezetem hozzászokott a méreganyaghoz, melittinhez. Már nem dagadok fel egyáltalán, de a fájdalom, amit a szúrás okoz, az megmaradt. Persze a fájdalom függ attól is, hol szúrnak meg, a testen is vannak érzékenyebb pontok. A méhek alapvetően nem agresszívek, de mivel naponta akár 50-60 kaptárba is belenézek, valamilyen műveletet végzek, óhatatlanul, egy rosszabb mozzanattal, megszorítok egy méhet, vagy van amelyiknek épp rosszabb napja van, rossz a kedélyállapota, s ilyenkor bizony megszúrnak engem is. Napi 10-15 szúrás az átlag.

Szatmár.ro: Akkor az tévhit, hogy a méhészt felismerik a saját méhei?
Boda László: Valóban tévhit. 40 napig élnek ugyanis, s ebből nyáron három hétig a kaptárban vannak. Télen 5-6 hónapig élnek. Én minden alkalommal egy idegenként nyitom ki a kaptárt, csak mit minden állattartó ismeri azt a fajt, amivel foglalkozik, látja a reakcióit. Már megtanultam, hogy olvassak a jelekből, tudom, hogy kell kinyitni egy kaptárt, mire kell figyelni.

Szatmár.ro: Nemcsak tartja a méheket, hanem tenyészti is. Erről meséljen nekünk kicsit bővebben...
Boda László: Keresztezzük a méheket és új fajokat hozunk létre. Én is ezzel próbálkozom. Ezt nem mindenki végzi, általában csak az anyaméhnevelők szokták ezt művelni, hogy tenyésztenek is. Különböző tulajdonságok alapján egy olyan irányba tenyésztjük az állományt, ami megfelel a saját elvárásainknak. Pl. az én szemszögemből minél inkább ellenálló legyen a betegségeknek, jobb immunrendszerrel rendelkezzenek, ne legyenek olyan szúrósak. Azt vallom, hogy ha egy kalapba és egy normál öltözetben nem tudsz méhészkedni, akkor az nem neked való. Más állatokkal ellentétben, itt sokkal nehezebb új fajtát létrehozni, nehezebb kontrollálni a tenyésztést, mivel szabadon mozognak. Persze meg tudom különböztetni őket a tulajdonságuk, kinézetük alapján, s komoly feljegyzést készítek. Minden családról külön vezetem az információkat. Erre ma már egy applikációt használok.

Szatmár.ro: Hogyan segít az applikáció a méhészetben?
Boda László: A szezon márciusban kezdődik, augusztustól szeptemberig pedig elteleltetjük.  Utána van egy-két hónapunk, amikor mást is tudunk csinálni, esetleg fejlesztéssel foglalkozhatunk. A legfontosabb tényező számunkra egy családon belül, hogy milyen idős a királynő, mivel meghatározott ideig produktív. Általában 2-3 évig hagyjuk. Emellett azt is nyilvántartjuk, hogy milyen műveletet végeztünk a kaptárban. Ez általában úgy történik, hogy a kaptár tetejére valamilyen írószerrel ráírjuk, vagy egy lapra, amit a kaptár mellé tűzünk. Muszáj leírni, hiszen még néhány család esetében meg lehet esetleg jegyezni a műveleteket, de mikor sok van, lehetetlen fejben tartani annyi információt. Elengedhetetlen a nyilvántartás, mert csak úgy lesz hatékony, úgy lehet kontroll alatt tartani a műveleteket. Egy kisebb mulasztás lehet, ha kihat a méhcsalád egész évi termelésére, aminek persze anyagi következményei lehetnek. Régen ezt én is így tettem, valamire írtam, s ott volt a kaptáron. Több applikáció is létezik már, amit használni lehet. Minden kaptárnak van egy QR-kódja, amivel gyorsan azonosítani tudom, s minden kaptárnak van egy adatlapja is, s ott minden művelet fel van tüntetve, s könnyen bevihető az új információ. Statisztikákat tudok létrehozni egész telephelyre, ki tudom emelni a jobbakat, s így a tenyésztés szempontjából a szelekciónál is segít, könnyebb dolgom van. Másfél éve használom, de már most látom, hogy hatékonyabb így. Arra kell csak vigyázni, hogy mindig meglegyen a telefonom, és ne merüljön le. Emellett sokat segít nyáron, hogy eldöntsem, mikor kell átvigyem egyik helyről a másikra a konténereket a méhekkel. Régen, nyáron mikor elkezdődött a gyűjtés, személyesen kellett kimenni, hogy megnézzük, hogy mi történik, vagy eldönteni a kulcsfontosságú időpontot, hogy mikor vándoroljunk egyik helyről a másikra. Ma már digitális mérleget használok, ami az applikáción keresztül küldi az információt. Néhány családnál további érzékelők vannak elhelyezve, ami a hőmérsékletről, páratartalomról, hangfrekvenciáról továbbít nekem infókat, s ebből nagyon sok mindent le tudok szűrni, pl. milyen egészségügyi állapotban vannak, mire készülnek, mikor akarnak rajzani. Szó szerint reggel a kávé mellett megnézem, hogy hogyan ébredtek aznap a méhek, milyen hordás volt előző nap. Rengeteget segít, időt spórol. A távmérleg, ami továbbítja egy kaptár súlyát, egyre elterjedtebb a méhészek körében. Az applikáció azért az nem egy elterjedt dolog.

Szatmár.ro: Sok méhész van a megyében, nagy a konkurencia?
Boda László: Nagyjából 450 bejegyzett méhész van Szatmár megyében. És ezek a hivatalos adatok. Ezek között vannak kisebb és nagyobb vállalkozások. A nagyobbak nagy tételben adják el a mézüket, ezért nem is ismertek a piacokon. A piacon megtalálható árusok pedig kis tételben foglalkoznak ezzel, a régi módszereket használva, ami miatt anyagilag ez kezdi nem nagyon megérni, sok a munka vele, s egyre idősebbek, akik ezzel foglalkoznak. Ez is egy gond is a méhészetben, arányaiban nagyon sok az idős ember.

Szatmár.ro: Került-e mélypontra a vállalkozása az évek során, ami elgondolkodtatta, hogy egyáltalán folytassa-e?
Boda László: Voltunk mélyponton, de soha nem gondolkodtam azon, hogy feladom, hogy nem folytatom tovább. Nagyon fontos volt számomra, már az elején, hogy minőségi termékkel álljak elő, ezzel is szerettem volna elkülönülni a többi méhésztől. Jobbat akartam készíteni, s ebből az elhatározásból nem engedtem. Méhészkedni kétféle képen lehet: hagyományosan és biomódszerrel. A méhészet szempontjából a biomódszer nem arra értendő, hogy miről gyűjtenek, hanem hogy a méhész milyen szereket használ. Mivel a méheknek is vannak betegségei. A legnagyobb gondot egy atka okozza. Ez mindig jelen van. A méhek egészségi állapota mindig attól függ, hogy milyen mértékben van jelen. Ezt kell valamilyen módszerrel kordában tartani. Leghatékonyabban idegméreggel tudjuk irtani, csakhogy ez a szer felgyűl a viaszban, és belekerülhet a mézbe. A biomódszer során olyan technológiát alkalmazunk, ami nem idegmérgeket használ, hanem mást. Én például olyan szerves savakat használok, ami magában a mézben is megtalálható, csak én egy nagyobb dózist alkalmazok. Amikor viszont elkezdtem méhészkedni a hagyományos módszert alkalmaztam, mert azt ismertem, de időközben rájöttem, hogyha én nem szívesen fogyasztanám az így készült terméket, akkor másoknak sem akarom ezt kínálni, s át akartam térni a biomódszerre. Csakhogy nem volt könnyű. Nagyon kell érteni mi történik, mit mikor milyen mértékben kell tenni. Nem volt meg a kellő tudásalapom, s hirtelen akartam átállni a biomódszerre. Emiatt öt-hat évvel ezelőtt, tavaszra az állományom fele elpusztult, az nagyon mellbe vágó volt. Az az év nagyon nehéz volt.

Szatmár.ro: Mennyire tévhit az is, hogyha „becukrosodik“, tömény állagúvá válik a méz, akkor az nem igazi. Ez valóban így van, vagy tévhit?
Boda László: Ez kapcsolódik az előző témához a minőséghez. Az egyik célom az volt, hogy a termékeim vegyszermentesek legyenek. A másik, hogy ne tegyem tönkre őket. A méhek gondosan elkészítik, de a méhészek egy része, kiszolgálva a vevők sztereotípiáját, hogy a méznek folyékonynak és átlátszónak kell lennie, felmelegítik. Hogy miért kristályosodik be, azért mert a méz nagy része két egyszerű cukorból, szőlő- és gyümölcscukorból tevődik össze. S ezek aránya határozza meg, hogy mikor és milyen mértékben kristályosodik be. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy elvesztené bármiféle jótékony hatását, csak az állaga változik meg. Viszont a vevők nagy részének ez idegen. S ezért alakult ki az a szokás, hogy a méhészek újra felmelegítik, hogy eladhatóvá váljon. Viszont a melegítés során tönkre is tesznek mindent, ami a mézben értékes: vitaminokat, enzimeket, flavonoidokat stb. Ha kíméletesen melegítik, akkor az pár nap múlva ugyanúgy visszakristályosodik, ahhoz hogy folyékony maradjon 60 fok fölé kell emelni a hőmérsékletet, viszont ekkor minden tönkre megy benne. Én soha nem kezelem, ahogy kipergetjük, az úgy marad. Nagyon nehéz megdönteni ezt a tévhitet. A méz vásárlása nagyon bizalmi alapon történik, bíznia kell a vevőnek abban, akitől megvásárolja ezt a terméket. Mindig arra törekszem, hogy az általam felépített bizalom, soha ne csorbuljon meg, még akkor is ha ez olykor nehéz. Például soha nem veszek át mástól terméket, mivel nem tudhatom, hogy aki termelte, az milyen módszerrel, hogyan kezelte. Ha átvenném, lehet, ha azzal játszanám el a bizalmamat. Ha egy évben nincs egyfajta termékem, akkor nincs. Nem létezik, hogy minden évben minden sikerüljön.

Szatmár.ro: Nemcsak tart méheket, de oktató jelleggel iskolákat is felkeresett. Honnan jött ez az ötlet, miért volt fontos megismertetni a gyerekekkel a méhek világát?
Boda László: Van egy bemutató kaptáram, ahol is egy üveglapon keresztül tanulmányozni lehet a méhek életét. Ezt a vásárokra is el szoktam vinni. A gyerekek is nagyon szeretik. Elmentem kétszer-háromszor bemutatni a méhek életét, kóstoltatni a mézet, népszerűsíteni a termékeket is. Nagyon sok gyermek még soha nem kóstolt mézet, lépes mézről, s hasonlókról nem is hallottak. Nagy élmény volt számukra látni élőben a méheket, érdekelte őket. Igyekeztem olyan kis információmagokat elültetni a fejecskéjükben, ami hosszú távon a méhek érdekeit is szolgálja. Persze mindezt gyerekszinten. Hogy nem kell a méhektől félni, hogy olyan növényzetet ültessünk, ami a méheknek is jó. Hogyha védjük is a növényeinket, gyümölcsfáinkat, akkor ha lehet kerüljük a méhekre veszélyes szereket, vagy az se mindegy, hogy milyen napszakban juttatjuk ki ezeket a szereket. Ezt a kezdeményezést karolta fel Kovács Szabolcs, a Partiumi Falugazdász keretében, s támogatták is, s megszervezték, hogy Szatmáron szinte minden iskolába el tudjak jutni, így több mint hétszáz gyereknek tartottam előadásokat. Az egyedüli gondom, hogy amikor a bemutató kaptárt tudom használni, akkor a méhészetben is pont akkor van a legtöbb teendő.

Szatmár.ro: További tervek a jövőre nézve?
Boda László: Tervem egy teljesen önfenntartó méhészet, amit maximálisan tudok optimalizálni, automatizálva legyen, hogy egyedül tudjak dolgozni. S mindenképp szeretnék a tenyésztésben, kutatásban jobban elmerülni. Szeretném megérteni a végletekig a folyamatokat. Emellett az egyik nagyobb problémám, hogy a telken, ahol tartom a méheket, nincs egy épületem, ahová az eszközöket be tudnám tenni. Nagyon kevés az olyan pályázati lehetőség, ahol épületre lehet pályázni, önerőből pedig egyelőre nem hiszem, hogy összejön. Az nagyon fontos lenne.