Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Szatmári Magyar Vállalkozók. Csak minőséggel lehet a piacon megmaradni

Ilonczai Gyöngyi
Ilonczai Gyöngyi
Május. 12. 2023. Péntek 08:37
Szatmári Magyar Vállalkozók. Csak minőséggel lehet a piacon megmaradni

Sikeres szatmári magyar vállalkozókat kerestük meg, hogy elmeséljék, hogyan indultak el, hová fejlődtek, mi a sikerük titka, és volt-e olyan, amit feláldoztak emiatt.

 

Ambrus Sz. Árpád, az Erdfa Company Kft. társtulajdonosa sógorával, Szolomaier Tiborral közösen hozták létre cégüket még 1998-ban. Hazai és külföldi cégeknek is  dolgoznak, beszállítanak egyaránt. Szinte mindent ki tudnak elégíteni: cégek megrendeléseit, széria termékeket is gyártanak, azonban ha arról van szó, akkor egyéni kéréseknek is eleget tudnak tenni. Mivel a bútorgyártásban nagy a konkurencia, szerintük kizárólag csak minőségi munkával lehet megmaradni a piacon, s ezt támasztja alá cégük 25 éves fennállása is.

 

Szatmár.ro: Miért éppen a faiparban kezdtek el tevékenykedni?
Ambrus Sz. Árpád: Gépészmérnökit végeztem, s 1998 előtt az Auto Novánál dolgoztam tervezőmérnökként, azonban ekkor megérett az idő rá, hogy lépjünk, s saját céget hozzunk létre. Egy jobb élet reményében úgy gondoltuk, hogy bele kell fognunk valamibe. A sógorom, Szolomaier Tibor faipari mérnök, s ő ajánlotta, hogy egy bútorgyártó céget alapítsunk. Eleinte csak ketten kezdtük, aztán 2000-ben indult be igazán az üzlet, s ettől kezdve már alkalmazottakat is felvettünk. 2005-ben lett még egy cég, ahol több tulajdonos van, s a sógorom azt vezeti, én pedig maradtam az Erdfa-nál vezetőként. Ettől kezdve egyre több megrendelést kaptunk, beindult a cég, s már gépvásárlásra is futotta. Az elején még használt gépeket vásároltunk Németországból, aztán később, amikor jobban ment a vállalkozás már újakat vettünk, illetve pályázat révén is beszereztünk berendezéseket. Jelenleg huszonhárom alkalmazottal dolgozunk, de a válságok beütése előtt volt olyan időszak is, mikor harminchárom munkásunk volt.

 

 

Szatmár.ro: Mi a cég profilja, milyen termékeket gyártanak és kinek?
Ambrus Sz. Árpád: Megrendelésekre dolgozunk. Úgy nagyobb tételben, mint egyéni egydarabos megrendeléseket is felveszünk. Kezdetekben elég gyakori volt, hogy cégek irodáit mi bútorozzuk be,  például az Electrolux irodáiba a bútort, aztán az Autonet régi székházának bútorzatát is mi készítettük. Azonban magánszemélyek számára is gyakran dolgoztunk, bútorokat, belső lépcsőket, külső és belső ajtókat, beépített gardróbokat is készítünk, igény szerint, amilyet a megrendelő kért. Mindig is voltak igényes ügyfeleink, akik elsősorban a minőség miatt fordultak hozzánk. Egyéni elképzeléseket kértek, például tömör fából „lakásra szabott” megoldásokat is ki tudtunk elégíteni. Ilyenkor kimegyünk a helyszínre, pontos méretet veszünk, aztán figyelembe véve az ügyfél igényeit, illetve a lehetőségeket számítógépen elkészítjük a bútortervet, s ekkor egyeztetünk a megrendelővel. Olyan is előfordult már, hogy katalógusból kinézett bútort gyártattak le velünk, mivel az a modell nagyon megtetszett az ügyfélnek, csak nem talált abban a méretben, amire neki szüksége volt. Ugyanakkor más cégeknek is bedolgozunk. 2006 őszétől, s jelenleg is beszállítói vagyunk a kárpitozott bútorokat gyártó mezőfényi Polipol cégnek, fiókokat és egyéb bútor részeket készítünk számukra. Sokat dolgoztunk exportra is, több mint tíz-tizenkét éven keresztül szállítottunk angliai piacra is, prémium kategóriájú gyerekszobabútorokat gyártottunk oda. Ez nagyjából 2018-ig tartott, amikor a bérek itt is elkezdtek emelkedni, akkor azt már az angliai partner nem akarta felvállalni, s megszakadt vele a kapcsolat. 2017-től folyamatosan dolgozunk egy csíkszeredai céggel, hotelbútorokat készítünk Franciaországba. Emellett Hollandiába összecsukható csecsemőknek való kiságyakat is gyártunk. Igyekszünk a melléktermékeket is felhasználni, valamilyen módon. A termékeknél megemlíteném még az egyik melléktermékünket, a forgácsból összenyomott brikettet is. Ennek rendkívül jó a fűtőértéke, s kályhákba, kandallókba is használható. Ezt is árusítjuk kis- és nagy tételben is.

 

Szatmár.ro: Honnan ered a cég neve?
Ambrus Sz. Árpád: Két szó összetételéből ered a cég neve: erdélyi fa, s ebből alakítottuk ki az Erdfa elnevezést.

 

Szatmár.ro: Voltak-e nehézségek a cég életében, mennyire befolyásolta a járványhelyzet, illetve a mostani energiaválság a cég működését?
Ambrus Sz. Árpád: Befolyásolta, mind a kettő. A járványhelyzet alatt is dolgoztunk. Szerencsénkre pont akkor volt egy másfél éves megrendelésünk. Franciaországba kórházi ágytámlákat kezdtünk  a járványhelyzet beindulásakor gyártani, s ez átsegített a kialakult helyzeten. Hiszen abban az időben nagyon megcsappant a vásárlói kedv, de ezzel túlvészeltük ezt a helyzetet. Az energiaárak, mivel plafonálva vannak, nem is annyira elszálltak, viszont az alapanyag árak rettenetesen megemelkedtek. Nagyon nehéz így egy versenyképes árat tartani, nehezen veszi át a piac.

 

 

 

Szatmár.ro: Milyen fával, nyersanyagból dolgoznak, s honnan szerzik be azt?
Ambrus Sz. Árpád: Igen széles a skála, amiből dolgozunk. Talán ez is az egyik ok, amiért keresnek minket. Javarészt forgácslapból, azaz közismertebb nevén a PAL-ból, illetve farostlemezből MDF-ből, de emellett még tölgyből, bükkből és fenyőből is készítünk bútorokat. A faanyagot belföldről szerezzük be, azonban vannak egyéb kellékek, például vasalatok, amiket már külföldről vásárolunk meg. A fát aztán olyan színűre tudjuk pácolni, amilyenre éppen a vevő kívánja, illetve PAL-lapokból és a festett MDF - ből is nagyon széles a színválasztékunk.

 

Szatmár.ro: Kik jelentenek Önöknek konkurenciát?
Ambrus Sz. Árpád: Valójában minden cég, amelyik bútorgyártással foglalkozik számunkra konkurencia. Nagyon nehéz megmaradni a piacon. A vásárló erő is érezhetően csökkent az utóbbi időszakban. Az emberek arra törekednek, hogy az alapvető dolgokat ki tudják fizetni, ennivalót vegyenek, számlákat fizessenek, s után ha marad tudnak csak másra, például új bútorra költeni. Régebben se volt könnyű, de most valahogy talán még nehezebb. De az egészséges versengés az mindig hasznos egy cég számára, s előrelendít. Mi arra törekszünk, hogy magas minőséget gyártsunk jó áron. Azonban ami némi előnytelen versenyhelyzetet teremt számunkra, azok akik úgymond feketén dolgoznak. Ezek a minőségre nem sokat adnak, s ebből kifolyólag hozzánk képest olcsóbban is dolgoznak. Azonban aki már egy kicsit is ad a minőségre, azok nem választják őket.

 

 

Szatmár.ro: Hogyan szeretné fejleszteni a vállalkozást?
Ambrus Sz. Árpád: A gépparkot időről időre fejlesztjük, s egyre modernebb technológiát szerzünk be. Kezdetben még használtan vásároltunk gépeket, akkor csak arra futotta. Azonban idővel rá kellett jönnünk, hogy a karbantartása és javítása ezeknek a gépeknek nehéz, és nagy gondot jelentett, hiszen nem mindig találtunk szakembert, aki ezzel foglalkozott. A nagy konkurencia miatt az árral nem tudtunk már feljebb menni, így az egyedüli pont, hogy versenyképesek maradhassunk, hogy modern berendezéseink legyenek, amellyel minőségi pontos munkát tudunk végezni. Két pályázat révén a gépparkunk 80 százalékát felújítottuk így. CNC-szerszámgépeink vannak, ezek programozható mikroszámítógépeket is tartalmaznak, ezzel is igyekszünk az emberi faktort lecsökkenteni, hiszen így a hibázási lehetőség is csökken. A modern gépek beszerzése nélkül nem is tudtunk volna megmaradni a piacon. Ha beszállítóink igényeinek meg akartunk felelni, akkor nem is volt más lehetőségünk, muszáj volt új technológiájú gépeket beszereznünk. További fejlesztés is jól jönne, viszont a jelenlegi gazdasági helyzetben inkább arra törekszünk, hogy a cég jelenlegi szintjét megtartsuk.

 

Szatmár.ro: Mennyi szabadidő marad a vállalatvezetés mellett?
Ambrus Sz. Árpád: Szinte semmi. Abba a kevés szabadidőben szeretünk a családdal kisebb kirándulásokat szervezni, olvasgatni.

 

10+1 gyors kérdés, gyors válasz:
1. Mi hozza ki a sodrából?
Pontatlanság, a nem jól elvégzett munka.
2. Szokott-e valamilyen házimunkát végezni?
Kertészkedem, s besegítek a takarításban is.
3. Mi szeretett volna lenni gyermekkorában?
Mérnök.
4. Tűz esetén mit menekítene ki a lakásából? (kizárólag tárgy lehet)
Mobiltelefonomat.
5. Segítségkérés vagy önálló megoldás?
Mindkettő. Igyekszem megoldani, de ha nem mindig sikerül egyedül, akkor segítséget kérek.
6. Mikor sírt utoljára?
Három hónapja, édesapám halálakor.
7. Kik azok az emberek, akik hatással vannak Önre?
Az egyenes tartású, pozitív gondolkodású emberek.
8. Mi a legnehezebb az Önnel való közös életben?
Ráérős vagyok.
9. Mi a kedvenc könyve?
L. Ron Hubbard - Dianetika
10. Ha valamilyen okból kifolyólag egy másik országba kellene költöznie, hová szeretne menni a legszívesebben?
Magyarországra.
+1. Mi a kedvenc étele?
Töltött paprika