Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Szatmári diákok Arany János nyomában

Ilonczai Gyöngyi
Szatmár.ro
Április. 22. 2024. Hétfő 09:03
Szatmári diákok Arany János nyomában

A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont égisze alatt működő Szamos folyóirat és Szamos Diákirodalmi Kör a Szatmár Megyei Tanács támogatásával jelentős hangsúlyt helyez a fiatalok irodalmi és helytörténeti ismereteinek a gazdagítására, illetve az írás- és előadói készségük fejlesztésére.

 

Április 20-án a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a Szatmárnémeti Református Gimnázium és az Aurel Popp Művészeti Líceum diákjainak egy csoportja Nagyszalontára utazott, hogy megismerje Arany János szülővárosát, illetve a város irodalmi és történelmi emlékhelyeit.

 

A szatmárnémeti diákcsoportot Elek György, a Szamos folyóirat főszerkesztője és Gál Gyöngyi, a LiterArt Magyartanárok Egyesülete elnöke kísérte el a tanulmányi kirándulásra. Gali Boglárka, az Arany János Emlékmúzeum igazgatója fogadta a csoportot, aki munkatársai közreműködésével bemutatta a várost és a fontosabb emlékhelyeket.

 

 

Nagyszalonta

 

Nagyszalonta és környéke már a honfoglalás előtt is lakott hely volt. A 16. századig jelentéktelen községnek számított, melynek ősi birtokosa a Toldy család volt. 1241-ben a tatárok pusztították el, de hamarosan újraépült. 1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem letelepítési céllal 300 köleséri hajdúnak adományozta a települést, akik megalapították Szalonta városát. A főtéren álló Csonkatorony Szalonta egykori várának őrtornya. A várat 1620 körül kezdték építeni. Azt, hogy 1636-ban már készen volt, bizonyítja, hogy a törökök ellen vívott Szalonta környéki harcokban már említették: ez év október 6-án I. Rákóczi György itt verte meg a törököket, akik Bethlen Istvánt akarták visszaültetni Erdély fejedelmi trónjára. Ősi egyháza a mai református templom helyén állt, akkoriban a váron belül, kőfallal és védőtornyokkal volt megerősítve.

 

Az Arany János emlékmúzeum

 

Ma Nagyszalonta önkormányzatának a kezelésében áll és a szalontaiak által Csonkatoronynak nevezett műemlék épületben kereshető fel. Az épület egy, a törökdúlás után ide telepített hajdúk által épített, védelmi célokat szolgáló torony, amelynek építését 1636-ban fejezték be. Néhány évvel Arany János halála után fia, Arany László Szalonta városának adományozta édesapja hagyatékának egy jelentős részét. Ebből egy kiállítás, emlékszoba nyílt, majd később az Arany János Művelődési Egyesület megvásárolta az évtizedek óta kihasználatlan Csonkatornyot és Arany László további támogatásával fel is újíttatta. A díszes bejárat, amelynek ékessége az Arany Jánost ábrázoló szobor csak később, 1907-ben készült el. Ebbe a felújított épületbe költözött át ideiglenes kiállítóhelyéről 1899 augusztusában az Arany János Emlékmúzeum. Azóta – megszakítás nélkül – ebben az épületben látogatható.

 

 

Gali Boglárka, az Arany János Emlékmúzeum igazgatója elmondta, hogy a Csonkatoronyban 1899-es felújításakor öt szintet alakítottak ki. Ma mind az öt szint látogatható. A földszinten egy helytörténeti kiállítást hoztak létre, amely bemutatja a város és a Csonkatorony történetét. Az első emeleti szinten a Toldi írójának életrajzi adataival ismerkedhetünk meg, erre vonatkozó dokumentumokat vehetünk szemügyre néhány, Arany Jánost ábrázoló szobor és fénykép társaságában. Itt látható Arany szülőházának makettje is, amely egy rekonstrukciós kísérlet eredménye. A következő szinten egy, Arany Jánost Petőfivel együtt ábrázoló szobrot is megszemlélhetünk, de egyértelműen Arany életnagyságnál nagyobb portréja ragadja majd meg a tekintetünket. Szintén érdekes az itt kiállított kávéfőző, amit az Arany család Petőfitől kapott ajándékba. Ugyanezen a szinten láthatjuk Arany néhány, nyomtatásban megjelent munkájának korabeli kiadásait. A legtöbb személyes tárgyat azonban a harmadik szinten tekinthetjük meg. A költő bútorait, berendezési tárgyait felhasználva rekonstruálták dolgozószobáját.

 

 

A diákok és kísérőik megnézték Arany János foteljeit, székét, íróasztalát, pipáit és sok kedves tárgyát. A legfelső szint a múzeum történetével kapcsolatos dokumentumokat tár elénk, például az 1880-as években megkezdett emlékkönyvet. Ezt a termet kortárs művészeti kiállítások szervezésére is használják.

 

Arany János szülőháza

 

Arany János nagyszalontai szülőháza sajnálatos módon nem maradt meg. A helyére épített ház sem létezik már, azonban a helyi önkormányzat a már eltűnt épületek helyére építtetett egy új, tájjellegű épületet. Az udvaron található kút már Arany idejében is létezett, nyilván az ágast és a gémet azóta több ízben kicserélték. A nádfedeles parasztház homlokzatán emléktábla hirdeti, hogy valamikor itt állt az egyik leghíresebb magyar költő szülőháza. Az épületet és a benne kialakított, néprajzi jellegű helytörténeti kiállítást 2010 júniusában adták át. A gyűjtemény megálmodója, megvalósítója és fenntartója a hajdúváros önkormányzata. A kiállított tárgyakon keresztül a XIX–XX. századok fordulóján élő szalontai lakosok életébe nyerünk betekintést.

 

 

Az Arany János Iskolaközpont

 

Az iskolaközpont főbejáratánál Tornai Melinda igazgató várta a szatmárnémeti csoportot. Miközben végigvezette a vendégeket az iskola folyosóin, osztálytermein és kabinetjein, röviden ismertette az iskola történetét. 1711-től vannak írásos dokumentumok a Schola reformata Nagyszalontaiensis-ről, melyben tanult és tanított Arany János. 1847-ben épült meg a ma Nagyiskolának nevezett épület, mely otthont adott az alsó és felső gimnáziumi tagozatnak is. 1906-ban jött létre a négy elemi osztályt folytató Polgári Leányiskola, amely később kereskedelmi tanfolyammal bővült. A következő évben jóváhagyták a fiúk számára a főgimnáziumi fokozatot, mely kezdetben a Nagyiskola emeleti termeiben kapott otthont. Itt tanult Zilahy Lajos író, dr. Kiss Ferenc orvosprofesszor, Major Henrik grafikus. 1970. szeptember 15-én kezdett működni a tizenhat termes modern intézet szaktermekkel és központi fűtéssel. A nagyszalontai polgári és egyházi szervezetek, a politikai vezetéssel karöltve, létfontosságúnak látták a tanügyi intézmények oly módon történő átrendezését, hogy létrejöjjön egy színmagyar iskolaközpont, mely felvállalja a nagyszalontai ifjúság visszavezetését hagyományos értékeinkhez, kultúránkhoz, identitástudatuk, önértékelésük erősítését, mindezt keresztény szellemiségben.

 

 

Az új iskola, az Arany János Iskolaközpont minisztériumi határozat következtében 2010. november 18-tól létezik, az oktatás 2011. szeptember elsejétől indult. Az Arany János Főgimnázium és az Arany János Általános Iskola utódjaként, átvette ezen iskolák összes magyar osztályát és tanárát, ezáltal tanulóinak létszáma 930 fő, mely 15 elemi, 14 gimnáziumi, 8 középiskolai, 5 speciális (kisegítő) osztályban tanul. Ezek az osztályok öt épületben kapnak helyet. A szatmári diákok ámulattal figyelték az iskola folyósóin sorakozó modern tablókat, a legérdekesebbnek azt találták, amelyikről a ballagó diákok kedvenc zenéit is megtudhatja az érdeklődő egy telefonos alkalmazás segítésével.

 

 

Elbúcsúzva a vendéglátóktól hazaindulás előtt egy városi séta következett. Van mit látni ebben a kisvárosban. A kijelölt turistaútvonalon műemléképületek, emlékhelyek, szobrok, templomok és más figyelemre méltó kulturális és történelmi értékek találhatóak.

 

További hírek:

Külföldi hírek Május. 06. Hétfő 07:12

Ausztriában DNS-tesztek bevezetésével korlátozzák a bevándorlók családegyesítését

A konzervatív kancellár vasárnap jelentette be a családi kötelékek bizonyítására használt genetikai tesztek fokozott használatát.
Külföldi hírek Május. 06. Hétfő 07:08

Autó hajtott a Fehér Ház kapujának, a sofőr meghalt

Sport Május. 06. Hétfő 07:05

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Norris eddig 15-ször volt dobogós az F1-ben győzelem nélkül, ez rekord.

További hírek:

Külföldi hírek Május. 06. Hétfő 07:12

Ausztriában DNS-tesztek bevezetésével korlátozzák a bevándorlók családegyesítését

A konzervatív kancellár vasárnap jelentette be a családi kötelékek bizonyítására használt genetikai tesztek fokozott használatát.
Külföldi hírek Május. 06. Hétfő 07:08

Autó hajtott a Fehér Ház kapujának, a sofőr meghalt

Sport Május. 06. Hétfő 07:05

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Norris eddig 15-ször volt dobogós az F1-ben győzelem nélkül, ez rekord.