Szatmár megye legnagyobb munkaadó cégei

.jpg)
A Ziarul Financiar, mint minden évben idén is elkészítette és közzétette az ezer legnagyobb Romániában működő cég listáját. Szatmár megye nem sok céggel képviselteti magát a listán, azonban a megye két legnagyobb cége az első 150-ben van.
Az összesítésben a gazdasági lap figyelembe vette a cégek éves üzleti forgalmát, nettó nyereségét, munkaerő-foglalkoztatottsági arányát. A gazdasági lap az Országos Cégbírósághoz (Registrul Comertului) beküldött adatok alapján állította össze a rangsort. Mivel a cégek előző évi adataikat, az adott év júniusáig kötelesek beküldeni, ezért is lehetséges, hogy 2023-ban a 2021-es gazdasági mutatók alapján áll fel a rangsor, mivel ezek a legfrissebb feldolgozott teljes évi adatok.
Az mindenképp szembetűnő, hogy a lista élén külföldi kézben lévő cégek állnak. Nem meglepő, hogy az országban tevékenykedő legnagyobb cég üzemanyagforgalmazó: az OMV Petrom Rt. Mint ahogy az sem meglepő, hogy úgy az üzleti forgalma, mint a nettó nyeresége is a duplájára nőt 2021-ben az előző évhez képest. 2021-ben a 2,688 milliárd lej nettó jövedelemmel zárt. A második helyen egy autógyártó cég, az Automobile-Dacia Rt. áll. Ugyan üzleti forgalma megközelíti a dobogó első helyén szereplő cégéét, viszont jóval kevesebb nettó nyeresége volt, 2021-ben 498 millió lejjel zárt, ami kétszázmillió lejjel több az előző évi nyereségénél. Viszont ami mindenképp a második hely megszerzésében segített az az alkalmazottainak száma: 2021-ben 12946-an dolgoztak a cégnek.
Lecsúszott ugyan a dobogóról, viszont a legnagyobb élelmiszerláncnak számít így is az országban a Lidl Discount Kft. A Prahova megyei székhellyel rendelkező élelmiszerforgalmazó 14 877 milliós üzleti forgalmat bonyolított 2021-ben, a nettó jövedelme pedig 737 millió lej volt, ami valamivel kevesebb mint az azt megelőző járványhelyzettel sújtott 2020-as év. A Lidlnél országos szinten több mint 9000-en dolgoznak. Szorosan a nyomában, az ötödik helyen találjuk a Kaufland Romániát, a forgalmat tekintve csak nagyon kevéssel marad le vetélytársától, viszont valamivel nagyobb nyereséggel zárta az évet. Ami érdekes, hogy a Kauflandnak sokkal több alkalmazottja van, mint vetélytársának, több mint 13 ezren dolgoznak ennél a cégnél.
Az első tízben ott találjuk még a Rompetrol két cégét, egy cigarettaforgalmazót, a Ford romániai cégét, s a tizedik helyen a Dedemant. Néhány ismertebb név az első százból: Profi (11), Carrefour (12), Mol (15), E.on (21), Auchan (23), Electrica (24), Altex (25), RCS&RDS Rt. (35), Coca-Cola (68), Pepco (98).
Szatmár megye vezető cégei
Miközben az ország legnagyobb cégei külföldi kézben vannak, addig a megye legnagyobb cége helyi érdekeltségű, szatmári vállalkozók alapították. A százas listáról alig lemaradva, a 112. helyre pozicionálta magát a megye legnagyobb cége az Autonet Import Kft.-t, 1669 millió lejes éves forgalommal. A 2021-es év már jóval pozitívabban zárult a cég számára, mint az azt megelőző, amikor a koronavírus-járvány miatt az üzleti életi is leállt. A nettó jövedelme 79 millió lej volt, ami több mint duplája az előző évihez képest. Szatmár legnagyobb cége 1211 alkalmazottal rendelkezett 2021-ben.
A lista 125. helyén találjuk a következő szatmári bejegyzésű céget, ez pedig a Zes Zollner Electronic Kft. Az üzleti forgalma 2021-ben 1493 millió lej volt, nettó profitja az előző évhez képest pedig visszaesett, 53 millió lej volt. A Zollner is az egyik legnagyobb munkaadónak számít a megyében, hiszen 2021-ben 2491 alkalmazottja volt.
A listán jóval lejjebb találunk még szatmári cégeket. A 152. helyen a tasnádi székhelyű, mezőgazdasági termékeket forgalmazó Promat Comimpex Kft.-t 1249 millió lejes üzleti forgalommal, 43 millió lejes nettó profittal, illetve 114 alkalmazottal áll.
A ranglistán már csak elvétve bukkanhatunk szatmári bejegyzésű cégre: a 174. helyen következik az Electrolux Romania Rt. (alkalmazottai száma: 936), a 269. helyen az Unicarm Kft. (alkalmazottai száma: 3087), a 276. helyen az Agrotex Kft. (alkalmazottai száma: 122), a 370. helyen a nagykárolyi Contitech Fluid Automotive Romania Kft. (alkalmazottai száma: 1275), a 440. helyen az Ardealul Trading Kft. (alkalmazottai száma: 101), a 488. helyen az Ardealul Rt. (alkalmazottai száma: 259), majd a következő cég a lista már jóval lejjebb van, a 638. helyen az Alu Menziken Kft. (alkalmazottai száma: 268), a 707. helyen pedig, utolsó szatmári cégként a listán a malomipari termékeket gyártó Sam Mills Europa Kft (alkalmazottai száma: 218).