Szaniszló és Piskolt területén tartottak rendőri ellenőrzéseket, nem is eredménytelenül


Május 8-án, csütörtökön reggel 6 és déli 12 óra között a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség mezőpetri rendőrőrsének munkatársai fokozott rendőri jelenléttel járó akciót hajtottak végre Szaniszló és Piskolt községek területén.
Az akció célja a közrend és közbiztonság fenntartása, az erőszakos és szabálysértő cselekmények megelőzése volt.
Az akcióban közrendvédelmi és bűnügyi rendőrök, különleges bevetési egységek (SAS) és csendőrök is részt vettek. Hat óra alatt több mint 60 személyt igazoltattak és 30 járművet ellenőriztek. Összesen 118 bírságot szabtak ki, több mint 20.000 lej értékben.
A rendőrök azonosítottak három fiatalt (16–27 évesek), akik április folyamán 1,5 m³ akácfát loptak egy 71 éves szaniszlói nő tulajdonából. Az okozott kár, amely elérte az 500 lejt, teljes egészében megtérült.
Piskolton egy 47 éves férfit is azonosítottak, aki márciusban több ablakot betört egy helyi nő házánál. A kár 2.000 lej volt, ezt is megtérítették.
Emellett a 196 C megyei úton megállítottak egy 82 éves, Komorzánból (Cămârzana) származó férfit, aki 100 liter, alkoholszerű folyadékot szállított dokumentumok nélkül.
Az ügyben a gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztály indított eljárást, az engedély nélküli jövedéki termék birtoklásának gyanújával.