Szamoskóródiak és dobrácsapátiak a nemzet fővárosában

Vasárnap este sajgó lábakkal, feledhetetlen élményekkel és derűs arckifejezéssel szálltak le a buszról azok a szamoskóródi és dobrácsapáti emberek, akik az elmúlt hétvégét egy közös gyülekezeti kirándulás keretén belül, Budapesten töltötték. Erdei Árva István szamoskóródi és dobrácsapáti lelkipásztor beszámolóját olvashatják:
 

Péneteken reggel jó kedélyű izgatottsággal ült buszra a harminchat fős csoport. Talán a legizgatottabb maga a lelkész volt, akinek a gondolatai az utazás, szállás, étkezés és a rögzített időpontok között csapongtak. Továbbá kisebb belső feszültséget gerjesztett az is, hogy egy olyan városban készültem elkalauzolni a kiránduló csoportot, amelyet nem is ismertem. Később viszont kiderült, hogy egyáltalán nem volt ok az aggodalomra.

A határt átlépve minden személy kapott egy előre elkészített útitervet, amelyből azonnal kiderült, hogy a következő néhány napban nem a pihenésé lesz a főszerep. A zökkenőmentes utazás végén megérkeztünk Budapest belvárosába, ahol mindenki elfoglalta a szobáját. Rövid pihenő után, bemelegítésként elsétáltunk a két kilométerre lévő Vigadó térre, ahol felszálltunk a „Budapesti körjárat” hajóra, amivel eljutottunk a Margitszigetre. Itt megcsodáltuk Magyarország legnagyobb zenélő szökőkútját, és gyönyörködtünk a sziget rendezettségében. A jókedvünket csak a hirtelen támadt hideg szél próbálta elvenni, de reszketve is megőriztük.

Másnap reggel elszántsággal néztünk szembe a nap kihívásaival, s rögtön az elején a legnagyobb fába vágtuk a fejszénket. Felmentünk a Gellért hegyre, ahonnan csodás kilátás tárult a Dunára és a városra.  Innen utunk a Budvári Palotához vezetett, ahol a hegymászás után nagyon tudtunk örülni a lifteknek. Lenyűgöző volt a palota nagysága és szépsége, annak pedig külön örültünk, hogy a Sándor-palotánál megtekinthettük az őrségváltást. Gyalogtúránk következő állomása a Halászbástya és a Mátyás-templom volt. Innen még egy kilométert kellett gyalogolnunk az étteremig, ahol már vártak ránk a finom ebéddel. Nehéz eldönteni, hogy a többórás gyalogtúra után az ülés, az ízletes étel vagy a hideg ital esett a legjobban. Én azt hiszem, hogy mindhárom együttesen.

Ebéd után felkerekedtünk és mélyen a föld alá bújtunk. Vagyis nem bújtunk, mert levitt a mozgólépcső. A metró néhány perc alatt elszáguldott velünk az Országházig, pedig a kényelmes üléseken még elidőztünk volna egy kicsit, csakhogy nem pazarolhattuk az időt, hisz vártak ránk Magyarország legikonikusabb épületében. Ha már azt írtam, hogy a Budavári Palota lenyűgözött, akkor az Országház látványára nem is találok szavakat. Bájos idegenvezetőnk bemutatta nekünk az épület érdekességeit és korszakalkotó megoldásait. A látogatás csúcspontja az eredeti Szent Korona megtekintése volt.

A közelben felkerestük még a Kossuth Lajos szoborcsoportot, József Attila szobrát, a „Cipők a Duna-parton” holokauszt emlékművet, s végül felkutattuk Dobrácsapáti és Szamoskóród települések nevét az Összetartozás Emlékhelyén. Innen a szombati nap utolsó állomására utaztunk, a Hősök terére.

Vasárnap reggel kissé nyúzottan, de töretlen lelkesedéssel indultunk a Reménység Szigetére, ahol részt vettünk az Erdélyi Gyülekezet istentiszteletén. A kirándulók ráébredtek, hogy hiába utaztak el Budapestre, még ott is a saját lelkészük prédikálását kellett hallgatniuk. Dr. Fazekasné Kummer Adél nagytiszteletű asszony és a gyülekezet egykori lelkipásztora, Dr. Zalatnay István fogadott minket. Az igehirdetés a Lukács 19, 1-10 alapján szólt Zákeus történetének fordulópontjairól, amelyekben felismerhetjük saját hitéletünk állomásait is.

Az istentisztelet után elfogyasztottuk a bőséges és ízletes bográcsgulyást, majd jól kifáradva, de csodás élményekkel meggazdagodva hazaindultunk. Hálásak vagyunk Istennek, hogy áldásossá tette a kirándulásunkat. Továbbá köszöntet mondunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásáért.