Stana Alexandra: „Szeretnék majd kisbabát, családot, de jelen pillanatban mindez távolinak tűnik”


A hódolóknak rossz hír lehet, hogy a gyönyörű táncosnő idén csak a karrierjére szeretne koncentrálni.
Stana Alexandra a TV2 táncos műsorában, a Dancing with the Starsban egészen a második helyig menetelt Marics Petivel az oldalán. Bár a rajongók máshogy is szívesen láttak volna őket együtt, a két sztár minden pletykát cáfolt korábban, kijelentve, csak nagyon szoros barátság alakult ki közöttük. A táncművész kapcsolata, ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, tavaly – két év után – megromlott Meggyes Dáviddal, így a szakítás mellett döntöttek, Alexandra pedig most úgy érzi, jelenleg nem is szeretne újabb szerelembe ugrani.
A táncosnő a story.hu-nak adott interjújában őszintén beszélt arról, hogy egyszer mindenképpen szeretne kisbabát és családot, majd azt is elárulta, most van-e valaki az életében.
„Úgy érzem, ebben az évben csak magamra szeretnék koncentrálni, most a karrierem van az első helyen. A tánc mellett nem titkolt vágyam a műsorvezetés is. Az, hogy a magánéletem hogy alakul, a jövő titka.Soha nem állt tőlem távol, hogy egyszer anyuka legyek, szeretnék majd kisbabát, családot, de jelen pillanatban mindez távolinak tűnik
– mondta a lapnak Alexandra, aki hozzátette: jólesik neki, ha egy férfi közeledni akar hozzá.
„A legtöbb üzenetre, amit kapok, igyekszem válaszolni, hiszen a rajongók miatt tarthatok ott, ahol tartok. De érdekes, amennyire extrovertált vagyok a színpadon, annyira zárkózott a magánéletben. Sok idő kell, hogy valakiben igazán megbízzak, esélyt adjak. Idén messziről kerülöm a párkapcsolati témát, egyáltalán nem vagyok nyitott. Minden jel arra mutat, hogy most a munka az én utam” – jelentette ki a táncosnő.
Stana Alexandra és Marics Peti kapcsolata sokáig lázban tartotta az országot, hiszen rendkívül jól mutattak együtt a Dancing with the Starsban, és nagyon úgy tűnt, egy hullámhosszon vannak. A táncművészt így már meg sem lepi, ha arról kérdezik, csak a táncról szólt-e a köztük lévő pezsgés, vagy több is kialakult-e közöttük.
Egyszerűen a tánc – akarva-akaratlanul – teremt egy közelséget két ember között, és ez külső szemmel könnyen összetéveszthető a szerelemmel.
Persze, nem mindig látják rosszul az emberek, és valóban van olyan, hogy gyengéd érzelmek alakulnak ki. Petivel egy nagyon szoros barátság szövődött közöttünk. Örökre összekötnek minket a közös élmények, és ahogy együtt sírtunk, együtt nevettünk, az nagyon erős köteléket teremtett" – fogalmazott Stana Alexandra.
További bulvár hírekért keresse fel a Blikk.hu oldalát.