Sebestyén Balázs a szépségversenyekről: „Nem is mindig igazán szép csajok indulnak”


Sebestyén Balázs őszintén elmondta a véleményét a magyarországi szépségversenyek eredményéről, illetve az indulókról. Szerinte nem feltétlenül mindig a legszebb nő nyer.
A Miss World Hungary 2023 tegnapi döntőjében a 23 éves, miskolci származású Hacsi Boglárka fejére került a korona, így ő lett az, aki majd a világversenyen képviseli a magyar színeket. Az új királynőnek egy egykori győztes, Kulcsár Edina is üzent és adott jó tanácsokkal. Továbbá az is kiderült, hogy kisebb baki csúszott a rendszerbe, mivel az első és második udvarhölgyek koronáit felcserélték az élő adás során.
A tegnapi eseményről Sebestyén Balázsék is kifejtették a véleményüket a ma reggeli rádióadásukban. A műsorvezető ezt mondta a hazai szépségversenyekről:
„Valahogy egy csomószor azt látod – most nem is feltétlenül ezeken a szépségversenyeken, devúgy általában a szépségversenyeken –, hogy nem is mindig igazán szép csajok indulnak. Nem? Észrevettétek? Egy igazán szép 18 évesnek lehet, hogy eszébe nem jut elindulni” – jelentette ki Balázs.
Nem azt mondom, hogy aki nyert, az nem szép, mert szép csaj. Csak valahogy ránézel az elmúlt 5-10 év nyerteseire, és azt gondolod, a magyar lányok vagy a magyar nők egyébként szebbek tudnának lenni, vagy szebbek ennél. Csak valahogy nem indul el, vagy nem akar, vagy nem találják meg...
– idézte Balázst a 24.hu.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.