Rúzsa Magdi nemet mondott a Megasztárra – Tóth Gabi ugorhat be a helyére


Véget ért egy fejezet. Nemet mondott a Megasztárnak Rúzsa Magdi. A Blikk információi szerint a TV2 tehetségkutatója, amely ősszel már a nyolcadik évadjára készül, az új műsorra is felkérte a verseny korábbi győztesét zsűrinek, ám az énekesnő nem vállalta a feladatot.
Az ok nagyon egyszerű, Magdi szeretett volna ugyanazzal a négy emberrel együtt ülni a zsűriszékben, akikkel tavaly ősszel. A produkciónak azonban más tervei vannak.
-
Az énekesnő az előző évad szakmailag erős csapatával szeretett volna tovább dolgozni, de a produkció változtatásokat tervezett
-
A TV2 új zsűritagokat keres, Curtis és Tóth Gabi nevét említik lehetséges résztvevőként
Nagy változások előtt áll tehát a Megasztár idei, nyolcadik évada. A TV2 tavaly 12 év szünet után visszatérő műsora megváltozott zsűrivel vág bele a munkába pár hét múlva, amelynek a tavalyi csapat egyetlen női tagja biztos nem lesz a része. Ahogy a 2024-es ötösből, amelynek tagja volt még Caramel, Marsalkó Dávid és Papp Szabi is, állítólag csak Marics Peti marad. A döntést azonban Rúzsa Magdi esetében nem a csatorna, hanem az énekesnő hozta meg.
– Magdi úgy gondolta, hogy az előző évad zsűrije nagyon erős volt szakmailag, és szeretett volna velük tovább dolgozni. De mivel a produkció változtat az összetételen, ő pedig az eddigi csapattal csinálta volna tovább szívesen a műsort, úgy döntött, hogy nem vállalja a követező évadot – árulta el egy produkcióhoz közeli forrásunk, aki szerint valószínűleg az is közrejátszott a döntésben, hogy a tavalyi forgatások, a válogató felvételei nagyon sok időt vettek el mindenki életéből.
– A válogatók felvételei hosszú napokat vesznek idénybe, tényleg reggeltől esti folyik a munka, és amellett nehéz bármi mást vállalni. Igaz, a forgatások hétközben zajlottak, de így nehezebben lehetett rápihenni a hétvégi koncertekre, amelyek többnyire vidéken vannak. Nem is beszélve arról, hogy Magdinak ott a három pici gyerek, akikkel a lehető legtöbb időt szeretné eltölteni – magyarázta informátorunk, aki azt is elárulta, kikkel tervez a Megasztár-produkció.
– Curtis neve már februárban felvetődött, ő szinte biztos, hogy a zsűri tagja lesz, és mivel kell egy erős nő is a csapatba, úgy tudom, Tóth Gabival is egyezkednek, aki, ugye, szintén ennek a műsornak köszönheti a karrierjét – tette hozzá a bennfentes.
A TV2 Sajtóosztály pedig a következőképpen reagált a Megasztár zsűrit érintő kérdésre: Örömmel tapasztaljuk, hogy a Megasztár közelgő új évadát is ilyen nagy érdeklődés övezi. Amint időszerű lesz, hírt adunk majd a műsorról.
További színes hírekért keresse a blikk.hu oldalát.