Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Romániai hírek

A Greenpeace azzal vádolja az IKEA vállalatot, hogy részese a romániai erdők kiirtásának

A szervezet jelentése szerint az IKEA 'a romániai Kárpátok utolsó természetes erdeiből szerzi be a fát, beleértve a Natura 2000 védett területek erdeit is'.

Külügyminisztérium: egy román állampolgár is életét vesztette az olaszországi vízerőműben történt robbanásban

A robbanás a Bologna és Firenze között fekvő Suviana víztározó duzzasztógátjánál történt 30 méteres mélységben,

Károly király a kezébe vehette saját képmását – elkészültek az első, őt ábrázoló bankjegyek

A 75 esztendős Károly arcképével ellátott 5, 10, 20 és 50 fontos új bankók hivatalos forgalmazása június 5-én kezdődik.

Nagyszabású hadgyakorlatba kezdett 13 NATO-szövetséges és -partnerország a Fekete-tengeren

A román szervezésű legnagyobb haditengerészeti gyakorlatot első ízben 2015-ben tartották meg.

Lezuhant egy lány a nyolcadik emeletről, gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával nyomoz a brassói ügyészség

A nyomozás eddigi állása szerint nem lehet tudni, hogy fogyasztott-e valamilyen tudatmódosító szert a lány.

Temes megye: 18 kilométeren át üldöztek az autópályarendőrök egy kocsijában migránsokat szállító moldovai fiatalembert

Fegyverlövésekkel állítottak meg a Déva-Nagylak autópálya rendőrei egy 24 éves, migránsokat szállító moldovai fiatalembert.