Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Romániában csökkent a hulladék újrahasznosításának aránya

Bajnai Botond
MTI
Június. 20. 2025. Péntek 11:21

Az európai uniós statisztikákban amúgy is sereghajtó Romániában nemhogy javult volna, hanem romlott a hulladék újrahasznosításának aránya - figyelmeztetett a környezetvédelmi őrség (GNM).
 

A GNM közösségi oldalán megjelent éves összegzés szerint míg 2023-ban országos szinten a hulladék 12,9 százalékát sikerült újrahasznosítani, tavaly ez az arány 8,1 százalékra csökkent. A környezetvédelmi őrség 3125 településen - a romániai községek és városok 99 százalékában - végzett ellenőrzései nyomán minden korábbinál nagyobb, 17 millió lej értékben szabott ki bírságot a szabálytalan hulladékkezelés miatt.


"Nem örülünk annak, hogy bírságolhatunk, mindenütt javaslatokat is megfogalmaztunk a helyzet javítása érdekében. Amíg a hulladékot olcsóbb lesz tárolni, mint feldolgozni, addig szükség lesz valamilyen ösztönzőre az újrahasznosítás arányának növelése érdekében" - idézték hatáság Facebook-bejegyzésében a Andrei Corlant, a GNM főfelügyelőjét.


A környezetvédelmi őrség jelentéséből egyebek mellett kiderül, hogy a települések 90 százalékában gondoskodnak a szelektíven gyűjtött hulladék elszállításáról, de csak 36 százalékuk biztosítja a hulladék szelektív gyűjtéséhez szükséges elkülönített tárhelyet és a települések több mint 80 százalékában a szolgáltatás díja nem függ a szemetelés mértékétől.


Az újrahasznosítás terén a Duna-deltát magába foglaló Tulcea megye áll a legjobban 34 százalékkal, de az ország megyéinek több mint felében 10 százalék alatt volt tavaly az anyagában hasznosított hulladék aránya. A székelyföldi megyék közül Maros a sereghajtó között volt 3,3 százalékkal Hargita az országos átlag körül 9,1 százalékkal, egyedül Háromszéken jobb a helyzet, Kovászna megyében ugyanis a hulladék 22,6 százalékának újrahasznosításáról gondoskodtak tavaly.


Drámai visszaesés következett be a GNM statisztikája szerint Kolozs megyében, ahol az előző évi 30,4 százalékról 4 százalékra csökkent a hulladékhasznosítás aránya, a Partiumban azonban javultak a mutatók: Szatmár megyében 14,3-ról 26, Bihar megyében pedig 14,5-ről 27,1 százalékra.

Akárcsak egy évvel korábban, 2023-ban is Románia termelte a legkevesebb települési hulladékot az uniós tagországok közül - derül ki az Európai Unió (EU) statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közölt adataiból.

 

Az Eurostat szerint 2023-ban az egy főre jutó települési hulladék mennyisége 511 kilogramm volt az EU-ban. Lakosságarányosan Ausztriában gyűjtötték össze a legtöbb szemetet (803 kg/fő) Romániában pedig a legkevesebbet (303 kg/fő).

 

Az Európai Unió országaiban 2023-ban személyenként átlagosan 246 kilogramm háztartási hulladékot hasznosítottak újra. Ez a mennyiség a termelt települési hulladék 48 százalékát tette ki. Ezen a téren is Ausztria állt az élen az egy főre jutó 516 kilogrammal és Románia az utolsó helyen, az egy főre jutó 36 kilogramm újrahasznosított hulladékkal - derül ki az uniós statisztikákból.