Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Rendőr őrmesterként szolgál az egykori szépségkirálynő

Bede Emőke
blikk.hu
Június. 29. 2023. Csütörtök 07:20
Rendőr őrmesterként szolgál az egykori szépségkirálynő
Cintiát betörések, családi erőszak, garázdaság esetén riasztják a társaival / Fotó: Zsolnai Péter

Péntek este rendezik meg a Magyarok Világszépe 2023-as döntőjét Kiskörén. A Fásy Ádám nevével fémjelzett szépségverseny első győztese hét évvel ezelőtt Harkányi Cintia volt, akit ma már nem királynőnek, hanem őrmester asszonynak illik szólítani.


2016-ban először hirdette meg a Magyarok Világszépe versenyt Fásy Ádám, az első győztes pedig egy akkor 17 éves lány, Harkányi Cintia volt.


– Hogy mi történt velem azóta? Sok minden – kezdi mosolyogva Cintia a Blikknek. – Először is leérettségiztem, hiszen akkor még csak harmadikos voltam a középiskolában, majd elvégeztem egy kétéves tiszthelyettesi képzést, azóta pedig a székesfehérvári rendőrkapitányságon dolgozom. A közrendvédelmi osztályon vagyok járőr, őrmesteri rendfokozatban.


A kollégái tudják, hogy egy szépségkirálynővel dolgoznak együtt, de ez csak a kezdeti időszakban volt számukra furcsa, ma már senki sem foglalkozik ezzel.


– Amikor szolgálatban vagyok, minket szoktak címre riasztani, amikor betörésről, családi erőszakról vagy garázdaságról érkezik bejelentés. Igazán nagy akcióban még nem vettem részt, de szerintem jól reagálnék, hiszen kellően határozott vagyok és jól kommunikálok.


Bár Cintia az elmúlt hét évben minden Magyarok Világszépe-döntőn ott volt személyesen, s szurkolt a versenyzőknek, idén kihagyja a finálét, ugyani pénteken dolgoznia kell, márpedig első a szolgálat.


– Nagyon szép emlék, hogy egykor az én fejemre került a királynői korona. Élveztem a felkészítő tábort és a finálét is, amit Debrecenben, a Nagytemplom előtti téren rendeztek meg. Szerettem volna nyerni, álmodoztam róla, de nem gondoltam, hogy végül valóban én leszek a királynő. Kellett utána néhány nap, amíg felfogtam, mi történt. A fődíjam egy piros Seat Ibiza volt, ami nagyon a szívemhez nőtt, még most is azt használom.


A magánélete is rendben az egykori szépségkirálynőnek: tavaly decemberben eljegyezte a párja, az esküvőt pedig jövőre tervezik.

 

További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.