Ragyogó lampionmenet világította meg Szatmárnémeti régi főterét
Szent Márton napja alkalmából idén is különleges fénybe öltözött Szatmárnémeti régi főtere.
A lampionos felvonulás a német Martinszug hagyományából ered, amelyben a gyerekek lámpásokkal kísérik végig a sötétedő novemberi estét, jelképezve Szent Márton fényét és jóságát. A lámpás a köpenyét megosztó katonaszentről szóló legenda üzenetét viszi tovább: a jócselekedet apró, mégis világító erejét. A fény így nemcsak a sötétséget ellenpontozza, hanem a közösségben megélt összetartozást is hangsúlyozza. E gondolat mentén a német közösségekben – így Szatmárnémetiben is – a Márton-napi ünnep legfontosabb látványeleme a lampionos menet, amely minden évben szimbolikusan újragyújtja Szent Márton fényét.
A Gemeinsam Német Ifjúsági Szervezet, a Johann Ettinger Német Tannyelvű Elméleti Líceum és a Kálvária templom német közössége által szervezett lampionos felvonulásra a szervezők idén is körülbelül ezer gyerekkel számoltak, ám a valóság jócskán túlszárnyalta a várakozásokat: a szülőkkel és pedagógusokkal együtt több ezres, lassan hullámzó fényfolyam alakult ki a park körül. A tömeg nagyságát a legjobban talán az jelezte, hogy 15–20 percbe is telt, mire a menet eleje és vége ugyanazt a kanyart elérte, s mire a hátul állók elindultak, a sor eleje szinte már be is tért a Kálváriába.
A program egyébként 16 óra 45 perckor kezdődött a templomban. Itt fogadta Fanea József, a helyi német közösség papja az óvodásokat, az előkészítősöket és az elsősöket, akik büszkén szorongatták kézzel készített lámpásaikat. A mécsesek idén is jótékonysági célt szolgáltak: a gyerekek a német líceum és a Gemeinsam önkénteseitől vásárolták őket, a bevétel pedig a Szatmári Egyházmegyei Caritas Don Bosco óvodájához kerül.
A mezőfényi fúvósok által vezetett lampionos felvonulás 17 óra 30 perckor indult a székesegyház elől, melyet követően a hosszan kanyargó tömeg megkerülte a parkot, majd az Eötvös utcán keresztül a Kálvária templomig haladt a sor. A kör bezárultával sokan visszatértek a templomba, ahol immár a 2–4. osztályosok műsora következett. Szent Márton-énekek hangzottak el, majd három nyelven hangzott ima.
Mit érdemes tudni Szent Mártonról?
Szent Márton 316-ban vagy 317-ben született a pannóniai Savariában, a mai Szombathelyen. Apja a római légió tisztjeként szolgált, majd az észak-itáliai Ticinumban (ma Pavia) kapott birtokot, így a család ott telepedett le. Márton tizenkétévesen úgy döntött, felveszi a keresztény vallást, és a püspök kézrátétellel hittanulóvá avatta. Szülei ezt nem nézték jó szemmel, és tizenötévesen apja akaratára be kellett lépnie a hadseregbe, ahol a lovassághoz került. Katonaéveiben vitézsége mellett kitűnt jólelkűségével, felebaráti szeretetével, a betegek és a szegények iránti részvétével, egyszerű életmódjával - írja róla az MTI.
A legenda szerint amikor szolgálati helyén, a galliai Ambianum (ma Amiens) városában télen egy didergő koldust látott, kardjával kettévágta köpenyét és a felét neki adta, és következő éjjel álmában Krisztus jelent meg a fél köpenyben. 339-ben megkeresztelkedett, és két évvel később leszerelését kérte, mondván: ő már nem a császár, hanem Krisztus katonája. A legenda szerint felettesei gyávasággal vádolták meg, mire Márton azt mondta: a következő ütközetben a csatasor előtt, fegyvertelenül indul a harcba. Az ellenség azonban váratlanul békét kért, a csata elmaradt, ő pedig megválhatott a seregtől.
Ezután Galliában, majd szülőföldjén, Pannóniában térített, itt Julianus Apostata, az utolsó pogány császár idején üldöztetésben is volt része. Ezután a Genovai-öbölben, a kopár Gallinaria szigeten lett remete, és 360-ban Poitiers-be ment, ahol megalapította a Ligugé kolostort, az első galliai szerzetesi közösséget. 371-ben a nép és a papság tours-i püspökké választotta, ő azonban szerénysége miatt nem akarta a tisztséget elfogadni. A legenda szerint egy libaólban rejtőzött el, de a ludak elárulták gágogásukkal.
Márton, aki erős, önálló jellem volt, nemes egyszerűséggel és emberszeretettel, igazságérzettel és kitűnő népies szónoki képességgel megáldva, püspökként is szigorú szerzetesi életet élt. Minden évben gyalog, szamárháton vagy dereglyén sorra látogatta egyházközösségeit, a felkeresett tanyákat és falvakat, ahol még nem vert mély gyökeret a kereszténység, kezdetleges egyházközségi hálózatba szervezte. A feljegyzések szerint életét csodák, gyógyulások kísérték. Az idős püspök egyik vidéki egyházközségében, Candes-ben megbetegedett és ott halt meg, majd Tours-ban temették el. Halálának napját a hagyomány 397. november 8-ra, a temetését november 11-re teszi.
Életéről - nem sokkal halála után - egyik tanítványa, Sulpicius Severus írt könyvet Vita Martini címmel. Márton lett az első, aki nem mártírként, hanem hitvallóként emelkedett a szentek sorába, ünnepét november 11-re tették. Zarándokhellyé vált sírja felett Tours-ban kápolnát, majd 476-ban bazilikát emeltek, amelyet többször is átépítettek. Szent Márton az egykori frank birodalom, Magyarország, az eisenstadti és a szombathelyi püspökség, több német város, valamint a pannonhalmi főapátság patrónusa, a katonák, a koldusok és számos mesterség védőszentje, a középkor egyik legismertebb szentje.
Kultusza Magyarországon már államalapító Szent István király idején elterjedt, a király zászlóira a katona szent képét festtette, a pannonhalmi bencés apátság a Márton nevét viselő hegyen, az ő tiszteletére épült. Szombathelyen a székesegyház Szent Márton-oltárán 1913 óta őrzik a koponyaereklyéjét tartalmazó hermát. A szombathelyi Szent Márton-templom, az egykor önálló község Szentmárton plébániatemploma a hagyomány szerint a szent egykori szülőházának alapjaira épült. A templom mellett 2007-ben alakították ki a szent püspök életét, kultuszának emlékeit bemutató látogatóközpontot. A Szombathelytől a franciaországi Tours-ig vezető zarándokútvonalat (Via Sancti Martini), amely gyalogosan, kerékpárral éppúgy végigjárható, mint autóval vagy busszal, az Európa Tanács 2005-ben Európai Kulturális Útvonallá nyilvánította.
Márton napjához gazdag néphagyomány is fűződik. Ez volt a gazdasági év zárása, ekkor rótták le a tartozásokat, a pásztorok elszámoltak gazdájukkal és ekkor fogadták fel az új pásztorokat. Az advent előtti utolsó ünnepen lakomákat rendeztek, hogy aztán majd egész esztendőben ehessenek-ihassanak. Megkóstolták az újbort és elfogyasztották a Márton-napi ludat, amelynek mellcsontjából a tél időjárását jósolták meg. A mondás szerint "aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik". A néphagyomány szerint, aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Számtalan időjóslás is fűződik e naphoz: "Márton olykor fehér lovon jár", azaz felkészülhetünk a havazásra, "ha Márton lúdja jégen áll, karácsonykor sárban botorkál", vagy "ha jókedvű Márton, kemény lesz a tél".
