Ötödik alkalommal rendezik meg a Szamosdarai Családi Hétvégét


Augusztus 31-én, vasárnap immár ötödik alkalommal kerül sor a Szamosdarai Családi Hétvégére, amely mára Pusztadaróc község egyik fontos közösségi eseményévé vált. A programot a Pusztadaróci Polgármesteri Hivatal és a Pusztadaróci Hagyományőrző Egyesület szervezi, sok sport- és kulturális élményt kínálva minden korosztály számára.
„Községünk egy nagy család, amit több kisebb közösség alkot: a sportegyesület, az iskolák, a két egyház és a kulturális egyesület, stb. Ezen a napon mindannyian összegyűlünk, hogy együtt mulassunk és érezzük jól magunkat” – fogalmazott Găman Mihai polgármester. Mint elmondta, idén is főként helyi fiatalok és egyesületek lépnek színpadra, néhány vendégcsoporttal kiegészülve. A rendezvény minimális költségvetésből, nagyrészt szponzorok támogatásával valósul meg, így továbbra is ingyenes kikapcsolódási lehetőséget kínál a település lakóinak és a környékről érkezőknek.
A Szamosdarai Családi Hétvége programja:
Sportprogramok
-
9.00 Futball bajnokság a szamosdarai focipályán (szervezők: Vincze Sándor és Gál Lehel)
-
9.00 Horgászverseny a Szamosdarai tónál (szervező: Molnár Mihály)
-
10.00 Kerékpárverseny – találkozó a futballpályánál (szervező: Pintye József)
-
11.00 Futóverseny – találkozó a futballpályánál (szervező: Pintye József)
-
13.00 Rajzverseny a kultúrotthonnál (szervezők: Pintye József és Varga Annamária)
Kulturális programok
-
16.00 Megnyitó – Găman Mihai polgármester köszöntője
-
16.05 Ökumenikus ima és áldás
Műsorban fellépnek:
-
Szamosdarai óvodások
-
Szamosdarai általános iskolások
-
Pusztadaróci Pünkösdi Rózsák kicsi csoportja
-
Szárazbereki Lehajló Rozmaring néptánc csoport
-
Pünkösdi Rózsák néptáncegyüttes
-
Röpike néptáncegyüttes
-
Pusztadaróci Pünkösdi Rózsák középső csoportja
-
Mikolai Gyöngyösbokréta néptáncegyüttes
-
Római katolikus ifjúsági csoport
Este a szórakozásé lesz a főszerep:
-
18.00 A Modern Együttes műsora
-
19.00 Őri Ármin fellépése
-
20.00 Molnár Krisztián műsora
-
21.00 Tombolasorsolás
-
21.30 A Favorit zenekar koncertje
-
24.00 Műsorzárás
Az est folyamán közreműködik DJ István.
A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak, hogy egy vidám, tartalmas és közösségépítő napot töltsenek együtt Szamosdarán.