Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Osztrák arany, magyar ezüst

Bajnai Botond
Szatmár.ro
December. 13. 2023. Szerda 09:33
Osztrák arany, magyar ezüst

Sikeres hetet tudhatnak maguk mögött az ACS GALAXY KIDS SZATMÁRNÉMETI U13-as labdarúgói, hiszen az Abrudán Róbert edző vezette csapat egy hét alatt két nemzetközi tornáról is érmekkel tért haza. December 3-án Ausztriából arany, majd december 10-én Hajdúnánásról ezüstéremmel büszkélkedhetnek a játékosok. 


16. alkalommal rendezték meg Hajdúnánáson a Nemzetközi Hajdúvárosok tornáját, ahol az U13-as korcsoportban 12 csapat mérkőzött meg egymással a Somorjai László Városi Sportcsarnokban. 

 

A Szatmári csapat a D csoportból a Hajdúsámson elleni 1–0-s, majd a Debreceni Egyetemi AC „fekete” elleni 2–1-es sikerrel kvalifikálta magát a legjobb négy közé. Itt az elődöntőben a Loki Focisuli volt az ellenfél, akit 1-0 sikerült legyőzni, s így megérdemelten jutottak be a torna fináléjába a szatmáriak. 


Itt azonban az Arany Sárkány Focisuli Nyírbátor ezúttal jobbnak bizonyult, 3–0-ra nyert, így Abrudán legényei ezüstérmet szereztek. 

 

„Nem lehet egy rossz szavam sem a csapatra, hiszen egy hét alatt két nemzetközi tornán játszottak döntőt. Ausztriából sikerült elhozni az aranyat, de ez a mostani ezüstérem is szépen csillog” – mondta az edző. 

 

Az ausztriai tornán döntőbe jutást érő gólpasszt adó Patócs Dominik itt is remek formában futballozott, hiszen megkapta a torna legjobb játékosának járó serleget.