Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Országjáró: már visszahallgatható a Nagykárolyból sugárzott adás

Bede Emőke
Bede Emőke
Március. 25. 2024. Hétfő 11:48
Országjáró: már visszahallgatható a Nagykárolyból sugárzott adás

Március 23-án, szombaton a Szatmár megyei Nagykárolyból sugározta élő adását a Kossuth Rádió népszerű műsora, az Országjáró. Aki lemaradt a tartalmas adásról és visszahallgatná az elhangzottakat, megteheti ezt a mediaklikk.hu oldalon.

 

Az Országjáró egy hetente jelentkező rádióműsor, melynek keretében a stáb a magyar nyelvterület egy-egy különleges vidékét, annak jellegzetességeit mutatja be. A műsorvezetők az adásokban olyan emberekkel beszélgetnek, akik kitűnnek környezetükből, illetve szívesen tesznek lakóhelyükért, a bemutatott közösségek pedig jó példaként járhatnak elő az ország bármely pontján élőknek.

 

Szombaton a stáb Nagykárolyba érkezett. „A város, ahol az első teljes magyar nyelvű Biblia fordítója meglátta a napvilágot. Az egykori fogadó, melynek erkélyéről Petőfi Sándor először pillantotta meg szerelmét, Szendrey Júliát. A település, ahol a Himnusz szerzője, Kölcsey Ferenc vármegyei jegyzőként dolgozott. A piarista gimnázium ahol Ady Endre első költeményei születtek. A Károlyi család emlékei Nagykároly, természeti, kulturális és gasztronómiai kincsei” – foglalja össze röviden az adás tartalmát a mediaklikk.hu.

 

A nagykárolyi műsor első perceiben a Carmina Renascentia régizene együttest előadását hallhatták a rádióhallgatók, majd Czifra Szilvia műsorvezető Keresztesi Ildikó művészeti vezetőt kérdezte a zenekarról. Ezt követően Domokos István szerkesztő dr. Hágó Nándor Attila régész-helytörténésszel beszélgetett, aki a Károlyi-kastély és a város történetébe avatta be a hallgatókat.

 

Marginean Horn Éva, a Gróf Károlyi Sándor Alapítvány elnöke a Károlyi családról és a velük mindmáig élő kapcsolatokról mesélt, ezt követően pedig Enyedi Anna művészettörténész az egykori Arany Szarvas fogadóról beszélt, mely már csak azért is rendkívül érdekes helyszín, mert ennek erkélyéről látta meg annak idején Petőfi Sándor későbbi hitvesét, Szendrey Júliát.

 

Dr. Karácsonyi Károly biológus a Károlyi-kastély virágba borult kertjében kalauzolta végig az Országjáró hallgatóit, majd Bikfalvi Zsolt arról mesélt, hogy a nemzeti összetartozás jegyében Nagykárolyban is elültetésre került a Petőfi-körtefa egy oltványa.

 

Veress Anikó, az Equus Lovasegyesület elnöke és Veress Annamária lovasoktató a Károlyi-kastélyhoz tartozó lovardában vezette körbe a hallgatókat, majd a paták után a bringáké volt a főszerep: Juhász Tamás, a Retro Bikers Kerékpáros Baráti Társaság tagja a Nagykároly környéki kerékpáros turizmus lehetőségeiről beszélt a rádióhallgatóknak.

 

A kerékpározás után a Rekettye Kulturális Egyesület citera csoportja, Agárdi Éva oktató vezetésével muzsikáltak és énekeltek az Országjáró hallgatóinak. A nap folyamán a hallgatók megismerhették továbbá az egyesület ifjú néptáncosait és Majer Rajmund oktatót, illetve Székely Sára művészeti vezetőt is, aki a hagyományőrzés fontosságát emelte ki.

 

Maradva a hagyományoknál, bemutatkozott Koter László fafaragó is. Tőle Bakó Dorottya és Kocsis Bence, a 151. Gróf Károlyi Gyula cserkészcsapat tagjai vették át a szót, és a cserkészet fontosságáról, közösségformáló erejéről is meséltek az Országjáró hallgatóinak. 

 

A hallgatóság Nagykárolyon túl a kastélyváros környéki településeket is megismerhette kicsit. Kaplonyt képviselve bemutatkozott a Máncz Roland vezette fúvószenekar, Illyés Sándor festőművész, Gaja Irén idegenvezető pedig a Szent Antal templomról és a Károlyi sírboltról mesélt az adásban. A Mezőpetriből érkező Nagy Mária a sváb strudlit mutatta be, Pataki Emma, az Erdélyi Hagyományőrző Egyesület alapítótagja pedig a szatmári szilvalekvárral készült mézes krémest hozta el. Finom falatok mellé finom nedű is dukál, így Veres László borász a Nagykároly környéki borokról tartott részletgazdag bemutatást.

 

A Nagykároly körüli barangolás részeként Pakulár István sződemeteri lelkész elhozta Kölcsey Ferenc anyakönyvét, Szilágyi Enikő, az érmindszenti Ady Emlékház vezetője pedig a költő boros kancsóját is magával hozta az Országjáró műsorába. Maradva a különleges kincseknél, Hágó Áron gyógyszerész a nagykárolyi Patikamúzeum legféltettebb ereklyéit mutatta be a hallgatóságnak.

 

Ezt követően Murvai György és fia, Murvai Ervin fotóművészek az egykori és mostani nagykárolyi fotós kultúráról és tervezett közös kiállításukról meséltek, majd Varga Sándor színművész és fia, Varga Örs többek között a Börvelyi Lápi Lidércek amatőr színtársulattal ismertették meg a hallgatóságot.

 

Simon Medea arról mesélt, hogyan fogja össze az fiatal erdélyi kézműves alkotókat, hogyan támogatja megjelenésüket egy picike ajándékbolttal, Schnebli Barbara pedig makramé alkotásokkal érkezett a környezettudatosság és hulladékmentesség jegyében. Bemutatkozott továbbá Nagy Levente, aki gyerekkora óta szenvedélyesen gyűjti a gyufákat, illetve Czier Attila világutazó, aki közel 100 országban járt.

 

Nagy Anita és Csizmár Bernadett, a Kastélylakók zenekar két tagja, illetve Szűcs József zenetanár a 60. éve működő együttest és a tehetséggondozó munkát mutatta be, majd Péli Csaba és családja történetét ismerhettük meg, akik a nagymama vadkovászos kenyerével alapozták meg saját pékségük sikerét.

 

A vándorbotra Visnyai Csaba tanár kötötte fel a város szalagját, mely az alábbi jelmondatot tartalmazta: „Nagykároly – kisváros, nagy örökséggel", az Országjáró kincsesládájába pedig Kovács Jenő polgármester helyezte el a Nagykárolyt jelképező értéket.

 

Aki visszahallgatná az Országjáró szombati adását, az elkövetkező 60 napban megteheti ezt a mediaklikk.hu oldalán: ide kattintva a délelőtti adás, ide kattintva pedig a délutáni adás érhető el.