„Ördögűzés” a TikTokon: hatósági vizsgálat indult a Szeben megyei anya ellen


Óriási felháborodást váltott ki Szeben megyében egy TikTokra feltöltött videó, amelyen egy anya saját lányán hajt végre „ördögűzést”. A nyolcperces felvételen a nő egy Bibliával a kezében imákat mond és mondat zokogó gyermekével, miközben agresszívan arról faggatja, hány démon lakik benne, és miért nem hallgat Istenre.
A Dumbrăveni településen élő családnál készült felvétel eljutott a hatóságokhoz is, melynek nyomán a rendőrség és a gyermekvédelmi igazgatóság is vizsgálatot indított.
Az ügy kapcsán a község polgármestere elmondta, hogy a hivatal munkatársai már felkeresték a családot, és a látogatás során a nő ígéretet tett, hogy a jövőben nem végez hasonló "varázslatokat". Az asszony nem mellesleg szociális segélyt kap, vállalhatatlan viselkedése miatt pedig már többször is figyelmeztette őt a polgármesteri hivatal. Ami a tinédzserkorú lányt illeti, az elöljáró szerint enyhe szellemi fogyatékossággal él, és ha az anya nem változtat a viselkedésén, akár el is vehetik tőle a gyermeket.
A legismertebb ördögűzési tragédia Romániában: Irina Cornici esete
A szebeni történet nyomán sokan emlékezhetnek Románia egyik legsúlyosabb ördögűzési ügyére. 2005 júniusában egy 23 éves apáca, Irina Cornici életét vesztette, miután brutális „szertartást” hajtottak végre rajta. Irinát skizofréniával diagnosztizálták, rendszeres pszichotikus epizódjai voltak, a pap és az apácák azonban démoni megszállottságnak vélték az állapotát, és háromnapos ördögűzésbe kezdtek. A szertartás alatt a nőt egy fakereszthez kötözték, száját bekötözték, enni és inni sem adtak neki. Irina végül hosszas szenvedés után meghalt. Az ügy országos botrányt váltott ki, és rávilágított az egyház és a mentális betegségek kezelésének súlyos határvonalaira. A bíróság a papot, Daniel Corogeanut hét év, a zárdafőnök apácát hat év, három másik apácát pedig öt év börtönbüntetéssel sújtotta.