Olyan részegen ült volán mögé, hogy a rendőrök azonnal őrizetbe vették

Október 23-án este, 22 óra körül a helyi rendőrőrs munkatársai egy személyautót állítottak félre Mezőpetriben. A járművet egy 37 éves, nagykárolyi férfi vezette, akiről hamar kiderült, hogy alaposan a pohár fenekére nézett, mielőtt volán mögé ült.
Az alkoholszonda 1,52 mg/l légalkohol-értéket mutatott, ezért a férfit orvosi vizsgálatra vitték, ahol vérmintát is vettek tőle. A laboreredmények megerősítették az ittasságot: 3,46, illetve 3,36 g/l véralkoholszintet állapítottak meg. A sofőrt a rendőrök 24 órára őrizetbe vették, és a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség fogdájába szállították. A férfi ellen ittas vezetés miatt büntetőeljárás indult.
A megyei rendőrség munkatársai ugyanezen a napon kiterjedt közlekedésrendészeti akciókat is végeztek, melyek során több mint 200 szabálysértést észleltek, a bírságok összértéke pedig meghaladta a 65 ezer lejt.
A hatóság ismételten arra kéri a sofőröket, hogy ne vezessenek alkohol vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, tartsák be a sebességhatárokat, és különös figyelemmel közelítsék meg a gyalogátkelőhelyeket.








