Nicușor Dan: Szeretném biztosítani Románia állampolgárait, hogy tisztában vagyok a tőlük kapott mandátumom felelősségével


Nicușor Dan kijelentette az elnökválasztás eredményét érvényessé nyilvánító alkotmánybírósági ülésen, hogy új fejezet kezdődik Románia történelmében.
'Románia közelmúltbeli és jelenkori történelmének új fejezete kezdődik. Szeretném biztosítani Románia állampolgárait, hogy tisztában vagyok a tőlük kapott mandátumom felelősségével. Sok kihívás vár ránk, és remélem, hogy meg fogunk felelni ezeknek a kihívásoknak' - mondta a megválasztott elnök.
Úgy fogalmazott, a romániai társadalom 'bölcsességről' tett tanúbizonyságot, és meggyőződése, hogy az elkövetkező időszakban ez a Romániában szükséges pozitív változások irányába fog hatni.
Nicușor Dan ígérete szerint az állami intézmények megerősítéséért, az ország gazdasági fellendüléséért fog harcolni, partnerként fog viszonyulni a vállalkozói szférához, és kezességet vállal az állampolgári szabadságok tiszteletben tartásáért.
Ismételten megköszönte a választók magas részvételi arányát az elnökválasztáson, amely, mint mondta, legitimitást ad az új elnöknek. Ugyanakkor Ilie Bolojannak is köszönetet mondott, megemlítve, hogy az ügyvivő államfő stabilitást biztosított az országban.