Nemzetközi mobilitás Litvániában az Erasmus program keretében a Hám János Líceum számára


Egyedülálló élményt nyújtott a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak a Litvániában szervezett nemzetközi találkozó, amely az iskola által koordinált és az Európai Bizottság által társfinanszírozott CREATE projekt keretén belül jött létre október 13–18. között. A vendégszerető házigazdák – Litvánia legrégebbi üdülőhelyén, egy festői erdő közepén található középiskola tanárai és diákjai – változatos programot kínáltak az öt partnerországból érkezett 47 diáknak és tanárnak.
A találkozó megnyitóját a hat ország diákjai által írt és az előző tanévben hét nyelvre lefordított kalandregény, A hős kalandjai Európában című mű színpadi megjelenítése nyitotta. Mivel október 13–18. egybeesett a Nemzetközi Erasmus-napokkal, a találkozó alkalmat adott arra, hogy a diákok üzeneteket adjanak át az iskolák számára az Erasmus program fontosságáról. A résztvevő diákok kedvenc programjai az interjú készítés és a környezettudatosságot célzó festőműhelyek voltak. A diákok alkotásait a találkozó záróünnepségén mutatták be.
Mivel minden mobilitást egy fa ültetésével jelölnek meg, a fogadó iskola egy juharfával gazdagodott, amelyet a résztvevők közösen ültettek el.
A diákok számára felejthetetlen élményt nyújtottak a Litvániában szervezett tematikus kirándulások. A Vilniusi Egyetem, a történelmi jelentőségű templomok és műemlékek, valamint az Irodalmi sétány megtekintése kellemes benyomást hagyott a résztvevőkben. A két világháború közötti időszakban Litvánia fővárosának számító Kaunas városának látogatása igazi történelemórának bizonyult.
A Balti-tengerhez tett kirándulás során a diákok a Balti-tengeri Akvárium és a Balti Fóka-rehabilitációs Központ meglátogatásával ismerkedtek meg a klímaváltozás és a tengerszennyezés következményeivel.
Az oktatási tevékenységek és kulturális programok mellett a fogadócsaládoknál töltött idő, a vidám pillanatok és a záróünnepségen a diákok pólóira írt autogramok még jobban összekovácsolták a fiatalokat, és tartós barátságok alakultak ki közöttük.
A diákok 2026 februárjában ugyanolyan lelkesedéssel készülnek Spanyolországba, egy újabb találkozóra.