Nemcsak beszéltek a hazafiságról, hanem életüket adták a hazájukért. Az aradi vértanúkra emlékeztek Szatmárnémetiben
Hétfő délután sokan gyűltek össze a Zárda templom előtt, hogy elhelyezzék az emlékezés és a tisztelet koszorúját Gonzeczky János római katolikus tábori lelkész emléktáblája alá. A budai születésű, ám Szatmárnémetihez ezer szállal kötődő pap egyike volt azoknak, akik életükkel fizettek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukását követő vérszomjas osztrák megtorlások idején.
A tábori lelkész emléktáblájánál zajló megemlékezést a Szózat közös eléneklése nyitotta meg, majd Tatár Zoltán római katolikus lelkész és Varga Szilárd Csaba református lelkipásztor mondott imát.
„Emlékezünk azokra a hősökre, akik nemcsak a karddal, de hittel, becsülettel és rendíthetetlen lélekkel harcoltak egy szabad, igazságos Magyarországért. Emlékezünk az aradi tizenháromra, kiket nem tört meg a börtön sötétsége, sem az ítélet súlya, sem az elmúlás árnyéka. Akik a kivégzőosztag golyóival szembenézve is hűséggel vallották: a hazáért éltünk, és a hazáért halunk meg.
Urunk, add meg nekünk, a késői utódoknak, hogy szívünk soha ne váljon érzéketlenné e hősi áldozat iránt. Ne engedd, hogy a feledés homályába boruljon, amit ők vérükkel írtak a magyar történelem könyvébe. Taníts meg bennünket is arra az alázatra, amellyel ők vállalták a szenvedést – nem bosszúért, nem dicsőségért, hanem a nemzet szabadságáért” - hangzott Varga Szilárd Csaba fohásza.
Tatár Zoltán római katolikus lelkész szintén a hála és a hűség fontosságát hangsúlyozta. „Ma az aradi vértanúkra emlékezünk, akik életüket áldozták Teérted, Istenem, a hazáért és miérettünk is, hisz a legnagyobb szeretet az, ha valaki életét adja embertársaiért. És ők megtették. Hálával tartozunk értük, hogy 2025-ben van kire felnéznünk, van kitől tanulnunk. Mennyei Istenem, nekünk nem kell fegyvert ragadnunk és harcmezőre mennünk. Nekünk csupán egy a dolgunk: hogy itt, a Partiumban megmaradjunk istenszerető embereknek. Maradjunk meg olyannak, amilyennek Te megteremtettél minket. Ne legyünk árulók, akik pénzért, hatalomért eladják az anyanyelvet és az örök, igaz hitet.”
Az áldásokat követően Kovács Máté szenátor szólt az egybegyűltekhez. Beszédében arról szólt, hogy a történelem során ugyan voltak vesztett csatáink és levert szabadságharcaink, de mindig új élet sarjadt azok áldozatából, akik előttünk álltak helyt. Hangsúlyozta, hogy a gyász mindig az élet felé fordul, és hőseink emléke ma is erőt ad a nemzetnek.
A szenátor szerint a nemzet szolgálata ma más formát ölt: „Ott vívjuk csatáinkat, ahol döntések születnek a jövőnkről. Mert hisszük, hogy nemcsak múltunk, hanem jelenünk és jövőnk is összefonódik a felelősséggel: védeni a magyarságot, erősíteni közösségeinket, és biztosítani, hogy itt, szülőföldünkön, Szatmár megye bármely történelemtől átitatott szegletében otthon érezhessük magunkat századokon át.”
Ezt követően Póti Eduárd János, a Református Gimnázium igazgatója tartott történelmi áttekintést, segítve a hallgatóságot abban, hogy pontosan átlássák, mi történt 176 évvel ezelőtt. Az igazgató ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az október 6-i gyásznap nemcsak a múlt tragédiájáról, hanem a nemzeti tartásról is szól. Mint mondta, „az eljárások célja a bosszú és nem az igazság volt”, hiszen a Habsburg-hatalom példát akart statuálni a forradalom leverése után. Felidézte Ferenc József hírhedt parancsát is, miszerint „sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol”.
Póti részletesen ismertette az aradi tizenhármak kiválasztásának és kivégzésének körülményeit, kiemelve, hogy a hősök „nemcsak beszéltek a hazafiságról, hanem életüket adták a hazájukért”. Hozzátette ugyanakkor: az emlékezés nemcsak róluk, hanem mindazokról szól, „akiknek el kellett hagyniuk szülőföldjüket, akiket elítéltek, meghurcoltak, vagy akik özvegyként, árvaként maradtak hátra”.
Majd így zárta gondolatait: „Emlékezünk nemcsak az aradi tizenhármakra, hanem minden betört ablakra, eltaposott virágra, minden özvegyre, árvára és elítéltre. Emlékezünk, mert ez a szent kötelességünk. Mert azok az emberek, akik nemcsak beszéltek a hazafiságról, hanem életüket adták a hazájukért, példát mutattak nekünk. Az ő emlékükből kell erőt merítenünk, hogy a magyar jövő biztos zálogává válhasson.”
A meghitt hangulatú megemlékezést a Református Gimnázium diákjai tették teljessé. Kása Janka és Erdei-Árva Mátyás szavalata, valamint Kánya Jázmin, Debrenti Katalin és Gáspár Evelin Az aradi vértanúk balladája című előadása méltó keretet adott az ünnepnek. Köszönet illeti ugyanakkor a 44. Dsida Jenő cserkészcsapatot is, amely a korábbi évek hagyományát folytatva idén is díszőrséget állt, valamint a Székesegyház kórusát, amely közreműködésével szintén emelte az esemény méltóságát.
A megemlékezés koszorúzással és a Himnusz közös eléneklésével zárult.
