Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Nem tartottak megfelelő követési távolságot, három autó ütközött össze

Bede Emőke
Bede Emőke
Augusztus. 21. 2025. Csütörtök 14:29

Augusztus 20-án, este nyolc óra körül közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőséghez. A segélyhívás szerint a DN 19F jelzésű úton, Szamosberence és Aranyosmeggyes között több jármű is összeütközött.

 

A helyszíni vizsgálatok szerint egy 52 éves, tartolci nő személygépkocsijával nem tartotta be a követési távolságot, és nekiment az előtte haladó járműnek, amelyet egy 21 éves máramarosi fiatal vezetett. Az ütközés következtében a fiatal férfi autója nekiütközött az előtte közlekedő, szintén máramarosi, 28 éves férfi által vezetett kocsinak.

 

A balesetben a tartolci nő megsérült, őt kórházba szállították orvosi ellátásra.

 

Mindhárom sofőrt alkoholszondával ellenőrizték, az eredmények negatívak voltak. A rendőrség folytatja a vizsgálatot a baleset körülményeinek tisztázására.