Nem most kezdte az akciófilmesdit: újabb részletek derültek ki a férfiról, aki Szatmár megyében is szervezett titkos bevetéseket

Ahogyan szerdán a Szatmár.ro is beszámolt róla, a DIICOT nyomozói olyan férfi ellen indítottak eljárást, aki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tisztjének adta ki magát, és hamis titkosszolgálati egységet működtetett, még Szatmár megyében is szervezve „titkos küldetéseket”.
A gyanú szerint hónapokon át egykori katonákat, volt különleges egységeseket és fegyvertartási engedéllyel rendelkező civileket toborzott, akiket meggyőzött arról, hogy egy titkos SRI-alakulat tagjai lehetnek. A férfi gyakorlatokat tartott nekik, professzionálisnak tűnő eligazításokkal, szigorú szabályokkal és titoktartási feltételekkel, hogy mindannyian elhiggyék: valóban egy állami hírszerző struktúra tagjai lehetnek.
A „felvett” személyek fényképes, sorszámozott hamis SRI-igazolványt kaptak, rádiókat, amiket a férfi azzal hirdetett, hogy „belső kommunikációra” szolgálnak, és még bérelt járműveket is átalakított, hogy azok szolgálati autóknak tűnjenek. A csapat fedőneveken kommunikált, és a „küldetések” idején a tagok saját fegyverüket is vitték magukkal, ha volt erre vonatkozó engedélyük. Több megyében zajlottak titkos küldetések, köztük Arad, Temes, Konstanca, Bihar, Maros és Szatmár megyében, illetve Bukarestben is. A „feladatok” között volt például emberek megfigyelése, fotózás különböző objektumoknál, vízminták gyűjtése, sőt a résztvevők időnként valódi rendőrökkel és helyi hatóságokkal is kapcsolatba léptek, természetesen SRI-tisztként bemutatkozva.

Most azonban új információk láttak napvilágot, amelyekből kiderül, hogy a férfi nem először bújt hatósági szerepbe. Az elmúlt években rendőrként, adóellenőrként és „fedett tisztként” is fellépett, minden alkalommal sikeresen megtévesztve embereket.
A férfi története 2021-ben kezdődött, amikor a Külügyminisztérium titkosügynökének adta ki magát. Akkor két rendőrt és három csendőrt sikerült megtévesztenie, elhitetve velük, hogy a külügy megbízásából vesznek részt „bizalmas, titkos akciókban”. A történet annyira hihetőnek tűnt, hogy a „beosztottak” hamis szerződéseket is aláírtak, amelyekben együttműködésről és titoktartásról rendelkeztek.
Két évvel később, 2023 decemberében, a férfi rendőrként tűnt fel Fehér megyében. Egyik este megállított egy autót és a sofőrt szabálysértéssel vádolta. A vezető azonban gyanút fogott, és értesítette az igazi rendőröket. A szélhámost elfogták, majd a bíróság két év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, és elrendelte pszichiátriai kezelését.
2024 végén és 2025 elején új szerep következett: a férfi ezúttal ANAF-ellenőrnek és a belügyminisztérium fedett tisztjének adta ki magát. Ezzel a történettel 39 ezer lejt csalt ki egy aradi személytől, azt ígérve, elintézi egy közlekedési bírság törlését, szállítási engedélyt szerez számára, és „állami telkeket” is tud jó áron. A pénzt három részletben kapta meg: 20 000 lejt a bírság „eltörléséért”, 8 200-at az engedélyért, és 11 100-at előlegként a telkekért. Miután lebukott, visszafizette a teljes összeget, így kibékült az áldozattal, és az eljárást megszüntették.
Kíváncsian várjuk, miként alakul ez alkalommal a férfi titkosügynöki karrierje, de a Netflixnek már most szólhatna valaki, hogy időben megvásárolhassák a filmkészítési jogokat.









