Nem jött össze a győzelem az Olimpia VSK kézilabdázóinak

Három korosztályos csapat, három mérkőzés, három vereség – ez volt a Szatmárnémeti Olimpia VSK női kézilabdázóinak mérlege a hétvégén rendezett utánpótlás-bajnoki fordulóban. Bár mindhárom együttes erős ellenfelekkel találkozott, a cél ezúttal a tisztes helytállás volt.
Junior I – Szoros meccs a veretlen máramarosiak ellen
A 18 éven aluliakból álló junior I-es csapat az E-csoport veretlen együttesét, a Nagybányai CS Martát fogadta. A vendégek végig irányították a mérkőzést, de a szatmári lányok küzdőszelleme dicséretet érdemel – a különbség egyetlen alkalommal sem nőtt nyolc gólnál nagyobbra. Végül a máramarosiak öt góllal győztek Szatmáron.
Ciprian Mărieș tanítványai közül Ariana Alexandra Ionescu emelkedett ki, aki egymaga 18 gólt szerzett.
Az Olimpia VSK mérlege így 1 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség, amivel továbbra is a harmadik helyet foglalja el a tabellán. A szatmáriak hátránya azonban már öt pont a százszázalékos Nagybányai CS Marta és a szintén nyolcpontos, éllovas Gloria Beszterce mögött.
A következő fordulóban, november 15-én, az odavágó kör zárásaként a Zilahi Iskolai Sportklub vendégeként lépnek pályára a lányok.
Junior II – Még mindig nem szereztek pontot
A 16 éven aluliakból álló junior II-es csapat a Kálmándi Kézisuli otthonában, Kaplonyban próbálta megszerezni első bajnoki pontját. A találkozót a hazaiak kezdték jobban, és bár az Olimpia VSK 9–9-nél még egyenlíteni tudott, végül a KKS nyert.
Ez volt a szatmári csapat hatodik veresége, így továbbra is pont nélkül az utolsó előtti helyen áll a bajnoki táblázatban. A Kálmándi Kézisuli viszont 6 ponttal feljött az ötödik helyre.
Az Olimpia VSK a következő meccset november 14-én, pénteken játsszák hazai pályán, a Nagybányai Iskolai Sportklub 2 ellen, amely jelenleg sereghajtó.
Junior III – A papírforma érvényesült Kaplonyban
A legfiatalabb, 14 éven aluli korosztály is Kaplonyban szerepelt a hétvégén. Az Olimpia VSK, amely főként avasújvárosi, túrterebesi és szatmárnémeti játékosokra épít, ezúttal az N-csoport hibátlanul menetelő csapatával, a Kálmándi Kézisuli 1-gyel találkozott. A vendéglátók igazolták jó formájukat, és érvényesítették a papírformát.
Kibédi Albert, Nagy Flórián és Lucaci Dénes együttese így 4 győzelemmel és 4 vereséggel továbbra is az ötödik helyen áll, míg a Kálmándi Kézisuli 1 hibátlan mérleggel vezeti a tabellát.
Az odavágó kör utolsó meccsét november 15-én, szombaton vívják hazai pályán, a Kálmándi Kézisuli 2 ellen, amely a legutóbbi győzelmével nyolc ponttal felzárkózott az Olimpia mögé, a hatodik helyre.
JUNIOR I, E-CSOPORT, 4. FORDULÓ
- Szatmárnémeti Olimpia VSK – Nagybányai CS Marta 37–41 (13–21)
Olimpia VSK: Ana Maria Irimescu, Lavinia Andreicuț (1 gól), Ariana Alexandra Ionescu (18), Sonia Precup (6), Teodora Crăciun, Maria Daria Secu (3), Denisa Daniela Doboș. Ștefania Maria Fabiana Peter (2), Maria Fenesan (4), Elena Costin, Patricia Sabina Cherekeș (2), Roberta Bagaian (1), Daniela Trif, Tamás Petra Mónika, Adina Elena Ciocotiș, Aida Maria Palincaș.
JUNIOR II, H-CSOPORT, 7. FORDULÓ
- Kálmándi Kézisuli – Szatmárnémeti Olimpia VSK 29–24 (15–11)
Olimpia VSK: Elena Costin, Bâlc Henrietta (1 gól), Sonia Precup (2), Teodora Crăciun (4), Ötvös-Barna Vanessa, Istvánfi Tímea Dalma, Patrisia Stanciu, Kovács Viktória Jázmin, Roberta Bagaian (5), Lavinia Andreicuț (5), Adina Elena Ciocotiș (4), Norina Alexandra Bombar (3).
JUNIOR III, N-CSOPORT, 8. FORDULÓ
- Kálmándi Kézisuli 1 – Szatmárnémeti Olimpia VSK 31–19 (13–13)
Olimpia VSK: Büte Hilda (5 gól), Nagy Evelin, Veres Nóra (1), Reha Luca Amanda, Bartha Szabina Beatrix (5), Cseh Antónia (1), Geng Boglárka (2), Molnár Kira Delia, Cseh Melisa , Szabó Edina (1), Boroka Bákai Andrea (2), Selmenti Nikoletta (2), Elek Zsófia, Bak Natália Boglárka.







