Nem csak a szemet, de a lelket is gyógyította. Elhunyt dr. Bagosi Pál


Mély fájdalommal és végtelen tisztelettel búcsúzunk Dr. Bagosi Pál főorvostól, szemész szakorvostól, aki 31 éven át volt a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház munkatársa, és az elmúlt 20 évben a Szemészeti Osztály vezetőjeként szolgált egészen 2023-as nyugdíjazásáig - írja közösségi oldalán az egészségügyi intézmény.
Mint fogalmaznak, dr. Bagosi Pál a magas szintű szakmai tudás, elhivatottság és emberi nagyság példaképe volt. "Szenvedéllyel és hozzáértéssel irányította az osztály munkáját, felbecsülhetetlen támogatást nyújtva kollégáinak, és valódi megmentője volt több ezer betegnek. Szelídséggel, szakértelemmel és türelemmel nemcsak a látást, hanem a lelkeket is megvilágította. Korai távozása mély űrt hagyott szívünkben és az orvosi közösségben" - zárja a kórház.
Dr. Bagosi Pál 1982-ben végezte el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet, melyet követően 1985-ig általános orvosként dolgozott a mikolai községi rendelőben. 1988-ban kezdte meg a szemészeti szakosodást a kolozsvári Szemészeti Klinikán, és 1992. február 11-én szemész szakorvosi képesítést szerzett. Ugyanebben az évben, áprilisban kezdett el dolgozni a szatmári poliklinikán.
1997-ben sikeresen versenyvizsgázott és szemész főorvossá lépett elő. 2003-tól osztályvezető főorvos lett, melyet a 2005-ben megszervezett versenyvizsga is megerősített.
Társszerzőként publikált szakmai cikkeket az Oftalmologia című folyóiratban, valamint részt vett hazai és nemzetközi kongresszusokon, többek között Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Angliában, Magyarországon és Olaszországban, az Európai Szürkehályog és Refraktív Sebészeti Társaság rendezésében. Szakmai rátermettségét emellett az is bizonyította, hogy karrierje során több intézményvezetői tisztséget is betöltött, példaértékű tudását pedig egy második egészségügyi menedzseri képzés elvégzésével is bővítette.
A Szatmár.ro szerkesztősége őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak!