Nehéz pillanatok a The Voice alatt: kórházba szállították az énekes pici gyermekét


Úgy érzi, lemaradt a nagy pillanatról: nem lehetett felesége mellett gyermeke születésekor Virág Timóteus. Az RTL-en futó The Voice Magyarország versenyzőjének családja Ukrajnában él, az énekes viszont itt volt a tehetségkutató miatt.
– A gyermekem éppen a párbaj ideje alatt jött világra és a próbán tudtam meg, hogy nem lehetek ott a születésénél – mesélte Timóteus, aki a műsor kezdete óta nem tudott hazalátogatni, de a felesége és újszülött gyermeke azóta Magyarországra jött néhány hétre, hogy együtt legyen a család, ám sajnos nem tarthatott sokáig a boldogság.
- Sajnos megbetegedett a kisfiam, légzési nehézségei voltak, ami miatt be kellett vinni három napra a kórházba. Felvettük a kapcsolatot az otthoni orvosunkkal is, aki azt javasolta, hogy mindenképpen vigyük haza a gyereket alaposabb kivizsgálásra. Persze szülőként mi alaposan megijedtünk, de szerencsére kiderült, hogy nincs nagy baj és azóta már sokkal jobban van a fiam – magyarázta a fiatal apuka, aki úgy érzi, áldozatokat kell hozni a család érdekében.
– Nyilván nehéz, hogy nem tudok a feleségem mellett lenni és a gyermeket sem látom, de az, amit most csinálok, róluk is szól, hiszen azért is dolgozom, hogy mindenük meglegyen a jövőben – jelentette ki Timóteus, aki azt is el tudja képzelni a jövőben, hogy családostul Magyarországra költöznek.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.